Repülőjeggyel nem rendelkező látogatóknak is lehetővé teszi a belépést a biztonsági ellenőrzési pontokon át a tranzitterületére Detroit nemzetközi légikikötője. 

A detroiti repülőtér elindította DTW Destination Pass elnevezésű programjának próbaidőszakát: a nem utazók számára is lehetővé teszi az áthaladást a biztonsági ellenőrzésen, és ezzel együtt a repülőtér utastermináljain található kereskedelmi egységek meglátogatását. Korábban már írtunk arról, hogy a pittsburgh-i repülőtér is hasonló szolgáltatást vezetett be.

A jeggyel rendelkező utasoknak nem kell aggódniuk amiatt, hogy hosszabbak lesznek a sorok a biztonsági ellenőrzésnél, ugyanis a repülőjegy nélküli látogatók számát napi 75 emberre korlátozzák. 

Fotó: Detroit Airport

A program létrejötte annak köszönhető, hogy a Közlekedésbiztonsági Ügynökség (TSA) enyhített a repülőjegy nélküli látogatókra vonatkozó szabályain, több rugalmasságot biztosítva a légikikötők üzemeltetőinek. 

Chad Newton, a megye repülőtéri hatóságának vezérigazgatója elmondta: az új rendelet lehetővé teszi a reptér számára, hogy kibővítse az úgynevezett “gate pass” (kapun való áthaladás) programját, amely eddig is lehetőséget biztosított a repülőtéri Westin Hotel vendégeinek arra, hogy repülőjegy nélkül áthaladjanak a biztonsági ellenőrzésen.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

“Ezentúl még több látogatót fogadhatunk a repülőtéren, akik emlékezetes pillanatokat élhetnek át, legyen szó repülőgépek megfigyeléséről vagy családdal és barátokkal való közös élményekről” – tette hozzá.

A repülőjegy nélküli látogatás keddtől vasárnapig 8:00 és 20:00 óra között lesz elérhető. Az érdeklődőknek a repülőtér honlapján kell jelentkezniük a tervezett belépésüket megelőző napon, és amennyiben jóváhagyják kérelmüket, emailben kapnak további instrukciókat.