Hétfőn elindultak az Etihad Airways járatai Abu-Dzabiból, miután részlegesen újranyitották az Egyesült Arab Emírségek légterét, a dubaji repülőterek pedig korlátozottan szintén megnyílnak az esti órákban.

Az Etihad első induló járata a londoni Heathrow repülőtérre tart, amelyet egy Airbus A380-800-as teljesített, ezt követte az amszterdami és párizsi, majd több más járat.

Ezt megelőzően az Etihad Cargo néhány gépe is felszállt, illetve a Lufthansa Airbus A380-asa vélhetően üresen visszarepült Münchenbe az emírségek fővárosából.

A forgalom újraindítása azt követően vált lehetővé, hogy a hatóságok helyi idő szerint 14:00 órától hatályos NOTAM-értesítésben feloldották az ország légterének korábbi teljes lezárását.

Frissítés (március 3. 07:45): Kedden reggel az Emirates négy, Airbus A380-as óriásgéppel teljesített járata is elindult Európa irányába, Párizsba (CDG), Londonba (LHR), Frankfurtba és Manchesterbe. Ez még nem jelenti a menetrend szerinti üzemelés újraindítását, egyelőre szerdán is csak néhány járat közlekedik majd.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

 

Az Emirates és a Qatar Airways budapesti járatai a mai napon sem közlekednek, a Flydubai késő este érkező járata viszont a tervek szerint elindul majd Dubajból.

 

Éjjel viszont több, Dubajba és Abu-Dzabiba tartó járatnak is az ománi légtérben kellett várakozni, az Iránból indított rakétatámadások miatt. Rijádot is dróntámadás érte a hajnali órákban, ezért több oda érkező járatnak kellett visszafordulnia vagy hosszan várakoznia.

 

A magyar kormány bejelentette, hogy szerdán és csütörtökön menekítőjáratokat indítanak a jordániai Ammanból Budapestre.

 

Frissítés (március 2. 16:00): a Dubai Airports bejelentette, hogy hétfő este korlátozottan újraindul a DXB és a DWC repülőterek üzemelése, egyelőre csak néhány járattal. Az üzemeltető azt kérte az utasoktól, hogy csak akkor induljanak el a reptérre, ha a légitársaságuktól visszaigazolással rendelkeznek arról, hogy közlekedik a járatuk.

A Flydubai 4 induló és 5 Dubajba visszatérő járatról adott hírt.

Az Emirates hálózatának újraindulásáról egyelőre nem közöltek részleteket, mindössze annyit, hogy a légitársaság korlátozott számú járatot indít, és közvetlenül értesíti azokat a foglalással rendelkező utasait, akiknek a járata elindul, az összes többi járat továbbra sem közlekedik.

Forrás: fr24

A járatok az Abu-Dzabiból végrehajtott felszállást követően a legrövidebb útvonalon elhagyják az Emírségek légterét Omán irányába, majd az Európa felé tartó járatok dél-nyugati fordulóval az eddig is használható szaúdi légtérben haladnak tovább.

A szabályozás értelmében meghatározott útvonalakon ismét engedélyezett az érkező és induló forgalom az Abu-Dzabi Nemzetközi Repülőtéren és néhány kisebb légikikötőben.

Fotó: AIRportal.hu

Az ország északnyugati részének repülőterei hétfő estig zárva maradtak, nem indított és nem fogadott járatokat a Dubaji Nemzetközi Repülőtér (DXB), valamint a Dubai World Central (DWC), továbbá Sardzsa (Sharjah) és Rász el-Háima (Ras Al Khaimah) nemzetközi légikikötői sem.

A légtérzárat február 28-án rendelték el, miután az Egyesült Államok és Izrael katonai csapásokat hajtott végre Irán ellen, amelyre válaszolva Irán megtorló támadásokat indított a Perzsa-öböl térségében fekvő államok, köztük az Egyesült Arab Emírségek területére.