Múltidéző festést viselő Airbus-szal ünnepli indulásának idei negyvenedik évfordulóját az Air Malta. A budapesti Liszt Ferenc repülőtéren is jelenlévő légitársaság egyik A320-as típusát bújtatta retro színekbe, hogy méltó mód emlékezzen négy évtizedes történetére.

Kapcsolódó cikk, előzmény Negyven éve repül az Air Malta

Megannyi légitársasághoz hasonlóan az Air Malta is retro festéssel látta el flottájának egyik repülőgépét, történetesen egy Airbus A320-ast. A 9H-AEI lajstromú gép azt a festésmintát kapta, amellyel annak idején 1974-ben megkezdte működését a vállalat. Az Air Malta első járata április 1-jén bázisukról a londoni Heathrow repülőtérre közlekedett, egy négy-hajtóműves Boeing 720B típussal (lenti képen).

A múltidéző festés elkészítésére Ostravában, a Cseh Köztársaságban került sor, ahonnan számos különleges, vagy éppen megújult arculatot viselő gép gördült már ki. Az egyébként előzőleg a mexikói Interjet légitársaságnak bérbe adott A320-as innen repült vissza Máltára, ahol ünnepélyes keretek között fogadták a tegnapi nap folyamán.

A retro festésű gép fogadásának napján, április 16-án Máltán. (Fotó: Air Malta)


Mielőtt azonban földet ért volna, az ünneplés már a szigetország légterében kezdetét vette, ugyanis a repülőtér feletti alacsony áthúzással és egy a sziget felett végrehajtott tisztelet körrel tért vissza bázisára, ahol természetesen vízsugaras köszöntéssel üdvözölték a flotta legújabb büszkeségét, amely rövidesen akár Budapestre is ellátogathat, hiszen az Air Malta az idei nyári szezonban, egészen október végéig heti kétszer közlekedik a szigetország és a magyar főváros között.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Air Malta kis légitársaságnak számít, gépparkja mindössze 11 Airbust számlál, négy A319-est és hét A320-ast, a cég mégis gondot fordított rá, hogy látványosan, a repülésrajongók számára kiváltképp kedves módon emlékezzen múltjára.

A retro festés megvalósulásának történetéhez hozzátartozik az a lelkes csoport, köztük magyar tagokkal az egyik legnagyobb közösségi média oldalon, amely “We want an Air Malta Retro Jet!” kiáltással állt ki és gyűjtött propagandát a retro gépnek.

Az Air Malta flottában azonban nem ez az egyedüli különleges festésű gép, a 9H-AEO lajstromú A320-as ugyanis Valletta városának látképével hirdeti a 2018-ban esedékes Európa Kulturális Fővárosa címet, amely eklatáns példája annak, hogy egy kis légitársaság flottája is lehet színes és érdekes.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!