Romlott a Boeing pénzügyi helyzete 2016-ban az előző évihez képest, nem csak bevételből volt kevesebb, de az üzemi és adózott eredmény is rosszabb lett, mint egy évvel korábban.

Fotó: Boeing Company | © AIRportal.hu

Fotó: Boeing Company

A gyártó lapunkhoz eljuttatott közleményében lévő adatsorok szerint a Boeing 2016-ban 2 százalékkal kevesebb, 94,5 milliárd dollár árbevételből tudott gazdálkodni, az üzemelés költségszintje 1 százalékkal 80 milliárdra csökkent. Ezek eredőjeként az amerikai repülőgépgyár üzemi eredménye 5,8 milliárd dollár volt, 22 százalékkal alacsonyabb, mint 2015-ben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jövedelmezőség 7,7 százalékról 6,2 százalékra mérséklődött. A Boeing adózott eredménye 5 százalékkal 4,8 milliárd dollárra csökkent.

Szegmensekre bontva az rajzolódik ki, hogy a fő tevékenységből, azaz a kereskedelmi típusok gyártásából a rentoniaknak egymilliárd dollárral kevesebb, 65 milliárdos bevételük volt 2016-ban. Ez azzal áll összefüggésben, hogy a cég kevesebb gépet adott át üzemelésre, a gép árának legnagyobb részét ugyanis akkor fizetik ki, amikor átadják azt a légitársaságnak.

A kereskedelmi típusok gyártásában 40 százalékkal 3,1 milliárd dollárra csökkent az üzemi eredmény.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing rendelésállománya is megsínylette a 2016-ot, mivel kevesebb volt a megrendelt gépek száma is. A listaáron számított rendelésállomány 2016. december 31-ével 473,5 milliárd dollár volt, míg egy évvel korábban 13 milliárd dollárral nagyobb volt az állomány értéke.

Korábbi tájékoztatása szerint a Boeing 2016-ban 787 gépre kapott megrendelést, míg 2015-ben 868 példányt értékesített a lemondásokat nem számolva. Rentont tavaly 748 gép hagyta el, 14-gyel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A Boeing már a harmadik negyedévben is rosszabb pénzügyi helyzetről számolt be az előző évihez viszonyítva, de az Airbus is romló eredményről számolt be. A háttérben az állhat, hogy az elmúlt években a nagy légitársaságok már bevásároltak a főbb típusokból és biztosították a flottacserét egy időre.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!