A Pakistan International Airlines (PIA) több pilótájáról jelentette a pakisztáni légügyi hatóság (PCAA) a legfelsőbb bíróság felé, hogy végzettségüket igazoló dokumentumaik hiányoznak, vagy hamisak.

Forrás: Wikimedia Commons

A helyi igazságszolgáltatás egyik munkatársa, Ijazul Ahsan a Dawn Newsnak elmondta, öt hajózó esetében tártak fel olyan szintű hiányosságokat, hogy még autóbuszt sem vezethettek volna sehol a világon, mivel még az általános iskolát sem végezték el.

Enyhébb a hiányosságuk tártak fel a vizsgálatok további két pilóta felsőfokú iskolai végzettségét igazoló papírjainál is.

Emellett további ötven alkalmazottat kellett elbocsátania a légitársaságnak, mert nem tudták igazolni a munkakörük betöltéséhez szükséges iskolai végzettségük meglétét.

A cég összes munkavállalójának átvilágítására azért került sor, mert decemberben maga a cég jelezt a hatóságoknak, hogy gyanújuk szerint 12 pilóta, és több mint hetven légiutaskísérő bizonyítványa lehet hamis.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A procedúrában a PIA teljes alkalmazotti állományát átvilágították, tüzetesen átnézték minden munkavállaló oktatási dokumentációját, 4321 fő esetében mindent rendben találtak, 402-en azonban ideiglenesen felfüggesztésre kerültek munkakörük alól.

A bíróság emellett kérte a légitársaságot, hogy mind a 498 pilótájának jogosítási és képzési háttéranyagát adja át, ennek átnézése azonban még folyamatban van, így akár további problémás esetekre is fény derülhet.

A bajt csak tovább súlyosbítja, hogy a Pakistan Airlines már évek óta veszteséges, ezért a tulajdonos állam időként kénytelen drága mentőcsomagokkal a felszínen tartani a céget, ilyet legutóbb decemberben szavazott meg számukra a kabinet.