Február 22-én, a nindzsa napon a Chubu Centrair nemzetközi repülőtéren az utasok első kézből megtapasztalhatták, hogyan ünneplik ezt Japánban.
Nagoja városában található a Chubu Centrair repülőtér, és mivel a környék híres (volt) a szamuráj és nindzsa-kultúrájáról, egészen kézenfekvő, hogy a repülőtér magát egyszerűen „Nindzsa Repülőtérként” pozicionálja.

Már 2016 óta folyamatosan tartanak különböző, a nindzsa és szamuráj kultúrához kapcsolódó előadásokat, bemutatókat, de február 22-e minden évben különleges, ez ugyanis a hivatalos nindzsa nap.
Az idén is nagy felhajtás kerekedett e napon: a repülőtér 50 dolgozója, köztük a légitársaságok munkatársai és a takarítók is fekete-piros nindzsaruhát öltöttek, így köszöntve az utasokat.

A repülőtérnek hivatalos nindzsa csapata is van, a jeles napon egy reggeli bemutatót tartottak a hagyományos harci mozdulatok felvonultatásával, sőt, a gyerekeknek is igyekeztek megtanítani egy-két fogást.

A repülőtér igazgatója egyszerűen csak úgy fogalmazott: szeretnék, ha a repteret mindenki a „nindzsa reptérként” ismerné. Fontosnak tartják, hogy a külföldi látogatók is megismerkedjenek a japán kultúra ezen misztikus és egyben izgalmas részével.