Súlyos biztonsági hiányosságokat talált a kazah légügyi hivatal a Bek Air üzemelésében, repülőgépei karbantartásában, emiatt határozatlan időre meghosszabbították a cég légi üzemeltetési engedélyének felfüggesztését.

A légitársaság Fokker 100-asa 2019. december 27-én, nem sokkal az Almatiból végrehajtott felszállás után csapódott földnek és épületeknek, 101 emberrel a fedélzetén, közülük 12 életét vesztette.

Kazahsztán légügyi hatósága (AAK) ezután azonnal felfüggesztette a cég légi üzemeltetési engedélyét (AOC, Air Operator Certificate), ezzel kényszerítve azt kereskedelmi járatainak leállítására.

A mélyreható, visszamenőleges vizsgálat most súlyos hiányosságokat tárt fel az üzemelésben, amik akár a balesetben is közre játszhattak- írta meg a CH Aviation.

Ennek eredményeként a hatóság határozatlan ideig meghosszabbította a Bek Air légi üzemeltetői engedélyének felfüggesztését.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A portál beszámolója szerint a legnagyobb probléma a regionális légitársaság tíz (a baleset után kilenc) Fokker 100-asának karbantartásával volt: amellett, hogy nem vezették megfelelően a dokumentációkat, előfordult, hogy két gép között bármilyen hivatalos jellegű írásos nyom nélkül cseréltek át alkatrészeket.

Ez gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy a részegységeket és azok élettartamát, amortizálódását nyomon lehessen követni. A nyugati viszonyokhoz képest egészen hajmeresztő gyakorlatot azért folytatta a cég, mert vagy nem volt pénze új alkatrészekre, vagy a holland gyártmányú, öregedő Fokkerekhez nem tudta azokat beszerezni.

Ezen felül a gépek Rolls-Royce RB 183-650-15 Tay típusú hajtóműveiről eltávolították a sorozatszámokat, így azok állapota, ciklusaik száma sem állapítható meg minden kétséget kizáróan. A kazah hatóságnak küldött közleményében a Rolls-Royce elhatárolódott a gyakorlattól, egyúttal jelezve, hogy a Bek Air sosem szerződött a vállalattal az erőforrások nagyjavítására, így erre szabályos körülmények között biztosan nem került sor.

A vizsgálatok szerint nincs minden rendben a cég pilótáival sem: képzettségük hiányos, különösen a téli körülmények közötti eljárásokban.

Illusztráció. Fokker 100-as repülőgép (Forrás: Wikimedia Commons)

Tekintettel a Kazahsztánban jellemző kemény telekre, ez nem mellékes tény, és a kivizsgálók szerint a decemberi balesetben is szerepe lehetett ennek. Az már bizonyítást nyert, hogy a járat személyzete nem ellenőrizte megfelelően a szárnyak állapotát felszállás előtt.

Ezek tükrében az már apró szabálysértésnek tűnhet, hogy egyes gépeken nem volt elég mentőmellény, és a raktér tűzvédelmét is elégtelennek találták az AAK szakemberei.

A Bek Airnek tíz napot adtak egy akcióterv benyújtására, amelyben az összes biztonsági hiányosságot ki kell küszöbölni hat hónapon belül. Ha ez nem történik meg határidőre, a légitársaság AOC-ját véglegesen visszavonják.

A Bek Air már korábban jelezte, hogy ha Kazahsztánban nem hagyják tovább működni, másik közép-ázsiai országba költözik.

A vezetőség szerint a korlátozó intézkedéseknek semmilyen jogalapja nincs, amíg ki nem derül egyértelműen, hogy felelősek voltak-e bármilyen formában az UP-F1007 lajstromjelű Fokker balesetéért.