Bár a nagyközönség, de még a sajtó is keveset tud egy-egy repülőgép-megrendelés pontos részleteiről, az nyilvánvaló, hogy van különbség az ezekről szóló bejelentésekben foglalt kifejezésekben. A szándéknyilatkozat, a vételi jog, az opció és főként a kötelező érvényű megrendelés mind-mind más jogi helyzet.
Ahogy minden légiközlekedéssel foglalkozó lap, az AIRportal.hu is gyakran ad hírt egy-egy repülőgép-megrendelésről. Nyilván sok olvasónknak feltűnt, hogy ezekben rendre különböző kifejezések fordulnak elő.
Nem arról van szó, amikor a szóismétlés elkerüléséért azt írjuk, hogy egy légitársaság egy adott típust „szerez be”, „választott” a flottabővítéshez vagy –fiatalításhoz. Hanem arról, ha azt írjuk: szándéknyilatkozatot írt alá, vagy a megrendelésben valamennyi opciót kötött le, stb.
Most az aerotelegraph.com portál összefoglalója alapján ezeket a kifejezéseket soroljuk fel, bemutatva, hogy mi a különbség köztük.
Egy légiszalonon, de bármilyen más alkalommal is gyakran először szándéknyilatkozatot írnak alá a gyártók és az üzemeltetők-lízingcégek. (Angolul: Memorandum of Understanding [MoU], ritkábban Letter of Intent [LoI], az utóbbi általánosságban még lazább jogi kategória az előbbihez képest, amely szó szerint egyetértési nyilatkozat).
E szerződés nem kötelező érvényű, nincsenek benne pontos részletek, és csak általános megfogalmazású: X légitársaság Y típusból kér körülbelül Z mennyiséget. Így pénzügyi részletekről sincs benne szó, azonban ilyet akkor kötnek, amikor szinte biztos a későbbi, végleges szerződés létrejötte. A szerződő felek általában a szándéknyilatkozatok, vagy szándéklevelek aláírását követően kezdenek el dolgozni a szerződés részletein.
A megrendelés, avagy kötelező érvényű megrendelés ezzel ellentétben már a végleges szerződés. Mindent részletekbe menő módon szabályoznak benne, a pontos típusváltozattól a mennyiségen át a konkrét vételárig, kedvezményekig és az egyes példányok átvételi időpontjáig.
Ez esetben hétszámjegyű, tehát euró- vagy dollármilliós előleget is le kell tennie a vevőnek, és meghatározzák, hogy a fizetés milyen ütemezésben történik majd.
Általában két évvel (!) az adott példány átvétele előtt egy nagyobb összeget ki kell fizetnie a vevőnek, hiszen a gyártó rizikót vállal azzal, hogy betervezi az adott repülőgép legyártását.
A kötelező érvényű megrendelésekhez általában a légitársaságok fő részvényeseinek, igazgató tanácsának, vagy egyes vevők esetében (pl. állami tulajdonú cégek) az adott ország kormányának jóváhagyása is szükséges.
A vételi jog azt jelenti, hogy ha egy vevő már leadott megrendelést, és úgy gondolja, később még további példányokat is szeretne az adott típusból, akkor egy előre kialkudott áron juthat ezekhez hozzá. Ebben azonban konkrét átvételi dátum még nem szerepel, és előleget sem kell fizetni.
Az opció pedig lényegében ugyanez, csak sokkal részletesebben és több jogot adva a vevőnek, de persze ezzel már kötelezettség is jár, hatszámjegyű összeget (euróban, dollárban) is kell fizetni.
Ennek részeként a vevő már azt is tudhatja, hogy ha „élesíti”, azaz lehívja az opciót, akkor az előre kialkudott árért mely időpontban jut majd hozzá a megrendelteken felüli még több példányhoz.
Tehát a gyártó az opcióval akár évekre előre leköt a gyártósoron egy leendő repülőgépet a vevő számára.
A vevő elállhat attól, hogy a lekötött opciót érvényesítse, ennek részletei szintén benne vannak a szerződésben, egy olyan adott időponttal, amíg a vevő bizonyos feltételekkel elállhat, avagy, lehívhatja az opciót.
