Egy éve használja légiáru-fuvarozásra utasszállító repülőgépeit az Emirates, a légitársaság ebben az időszakban világszerte 125 célállomásra több mint 27 800 ilyen járatot üzemeltetett, köztük számos alkalommal Magyarországra is.
Az Emirates 2020. március 16-án, hétfőn Dubajból Kuvaitba közlekedő EK 2503 járata volt az első, amikor a légitársaság Boeing 777-300ER típusú repülőgéppel nem utasokat, hanem körülbelül 34 tonna rakományt szállított. Működésének történetében ez volt az első alkalom, hogy az Emirates kizárólag teherszállítást végzett utasszállító repülőgépen.
A légitársaság lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az Emirates SkyCargo volt az első olyan légi árufuvarozó a világon, amely a járvány kitörése után utasszállító repülőgépeket használt teherszállításra a védőfelszerelések és egyéb alapvető szükségleti cikkek fuvarozásához.
Az Emirates SkyCargo az elmúlt egy évben több mint 27 800 teherszállító járatot üzemeltetett utasszállító repülőgépekkel több mint 125 célállomásra világszerte – köztük több alkalommal Magyarországra is.
Ezek a járatok 100 ezer tonna alapvető szükségleti cikket, védőeszközöket, Covid-19 tesztkészleteket, lélegeztetőgépeket, gyógyszereket, oltóanyagokat és élelmiszereket juttattak el a célállomásra, hozzájárulva ehhez a világjárvány globális megfékezéséhez.
A pandémia kitörése óta Budapestre is számos járatot üzemeltetett az Emirates SkyCargo, 2021. március 17.-én pedig már a 10. ilyen járat indult a magyar fővárosba Dubajból.
A védőeszközök és alapvető szükségleti cikkek szállítása iránti globális kereslet kielégítése érdekében az Emirates SkyCargo számos újítást vezetett be. Ilyen például, hogy
a belly cargo mellett az utasülésekre és az utastérben lévő felső tárolókba is pakoltak árut.
A vállalaton belül „mini teherszállítóknak” nevezett járatokon, a Boeing 777-300ER típusú gépeken kivették az üléseket a turistaosztályról, hogy több helyet biztosítsanak a rakománynak. Az Emirates SkyCargo jelenleg 16 darab Boeing 777-300ER típusú „mini teherszállítót” üzemeltet.
Az Emirates SkyCargo járatai számos importfüggő piacon elősegítették az élelmezésbiztonság fenntartását, miközben jövedelmet biztosítottak a mezőgazdasági exporttól függő országok számára. A légi árufuvarozó cég rekordszámú charterjáratot is üzemeltetett, kizárólag rakomány szállítására használt utasszállító repülőgépekkel.
Az Emirates SkyCargo már két évtizedes tapasztalattal rendelkezik hőmérséklet-érzékeny gyógyszerek, köztük oltóanyagok szállításában. A vállalat tavaly adta át a világ legnagyobb logisztikai központját, amelyet kimondottan a koronavírus elleni vakcina globális elosztására alakítottak ki.
Az Emirates SkyCentral fogadja a gyártóktól légi úton érkező vakcinákat, amelyeket biztonságosan tárolnak a speciális hangárakban, majd az elosztás után tovább szállítanak repülővel a világ minden tájára. Így az oltóanyag 48 órán belül eljuthat a gyártótól a felhasználó ország egészségügyi hatóságához. Mindemellett az Emirates SkyCargo és az UNICEF megállapodást írt alá a Covid-19 oltóanyagok, gyógyszerek, gyógyászati eszközök és egyéb kritikus eszközök soron kívüli légi szállításáról a fejlődő országokba.