Amint arról korábban már beszámoltunk, akadozik a közlekedés kedden a németországi Bréma, Frankfurt, Köln és München nemzetközi repülőterén a közalkalmazottakat képviselő szakszervezet (ver.di) figyelmeztető sztrájkja miatt. Az Air France-nál szintén sztrájk okoz fennakadásokat, budapesti járatokat is töröltek.
A német közszolgálati dogozók munkabeszüntetése ugyan csupán három órán keresztül tartott és délelőtt 11-kor véget ért, mégis járatok százait kellett törölni és egész nap fennakadásokkal kell számolni a Németországot érintő nemzetközi légi közlekedésben.
A legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa 800 járatot törölt keddi menetrendjéből.
A ver.di felhívására a földi kiszolgáló személyzet és a tűzoltóság sztrájkolt a négy repülőtéren. A Köln/Bonn repülőtéren valamennyi tűzoltó egység felfüggesztette a munkát, így egyetlen járatot sem lehetett elindítani és fogadni.
A szakszervezet egyebek mellett 6 százalékos béremelést követel a kollektív szerződések hatálya alá tartozó 2,8 millió közalkalmazottnak, és az utóbbi napokban több tartományban szervezett figyelmeztető sztrájkokat.
Berlinben például a vízműveknél és a hulladékgazdálkodási vállalatnál függesztették fel a munkát. A szakszervezet tovább folytatja az akciókat, erősítve a munkaadói oldalra kifejtett nyomást a bértárgyalások április 15-én kezdődő harmadik fordulója előtt.
Budapesti járatokat is töröltek
Az Air France egy induló és egy érkező budapesti járatát törölte, nem jött Párizsból 9.05-kor az AF1394-es, illetve nem indult el Budapestről 9.50-kor az AF1395-ös járata. A francia légitársaság korábbi közlése szerint a dolgozóinak újabb sztrájknapján, kedden a járatok negyede nem közlekedik.
A Lufthansa német légitársaság a bértárgyalásokhoz kötődő sztrájk miatt nyolcszáz járatát törölte kedden, köztük több budapestit is. A Budapest Airport honlapján található tájékoztatás szerint a Budapestről Frankfurtba tartó Lufthansa járatok közül törölték a 1335-ös, a 1337-es számú járatot, amelyek 9:15-kor, illetve 11:15-kor indultak volna, valamint nem indul el 18:15-kor a 1341-es, és 19:05-kor a 1345-ös számú járat sem. A Budapest és München között közlekedő Lufthansa járatok közül pedig nem indul el 13:25-kor a 1677-es számú. A Lufthansa járatok közül nem érkezett meg Frankfurtból Budapestre 8:30-kor a 1334-es, 10:30-kor a 1336-os, valamint nem érkezik meg 17:30-kor a 1340-es és 18:30-kor a 1344-es számú járat sem. A Münchenből induló és Budapestre tartó járatok közül pedig nem érkezik meg a fővárosba 12:45-kor a 1676-os számú járat.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren nem okozott fennakadást az Air France és a Lufthansa egyes járatainak törlése – tájékoztatta Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője kedden az MTI-t. Ha munkabeszüntetések miatt kénytelenek törölni járataikat az egyes légitársaságok, akkor a változásokról tájékoztatják utasaikat is – tette hozzá a szóvivő.