A korábbi terveknek megfelelően halad a LOT Budapestről Észak-Amerikába tartó járatainak töltése, a légiutas-kísérők felvételét már megkezdték, és folyamatosan vizsgálják új útvonalak megnyitását – mondta Adrian Kubicki, a társaság szóvivője az AIRportalnak.
Közlése szerint a legnagyobb roham a tengeren túli járatokra általában 3-4 hónappal az első járat előtt indul, ugyanakkor a járatok töltése a korábban elfogadott menetrendnek megfelelően halad, konkrét számokat nem mondott.
Elmondása szerint sínen van a budapesti bázis felállítása is,
a napokban érkezett jóváhagyás 65 magyar légiutas-kísérő felvételére.
Őket a LOT saját HR-leányvállalata fogja alkalmazni, ahogy minden LOT-os hajózó személyzetet. Egyelőre csak kísérőket vesznek fel, mivel kiemelt fontosságú, hogy a magyar utasok a saját anyanyelvükön tudjanak kommunikálni a személyzettel.
Másfelől ez is mutatja, hogy a LOT elkötelezett a magyar piac felé, teszi ezt azért is, mert a LOT mindenképpen terjeszkedni szeretne a kelet-közép-európai régióban. Kifejtette: a légitársaság korábban is leszögezte: aktív szerepet kíván játszani a konszolidációs folyamatokban, de nem légitársaságok megvásárlásával, hanem új bázisok nyitásával.
A folyamat szerinte Nyugat-Európában már végbement, most Kelet-Közép-Európán a sor, és tény: néhány légitársaság arra kényszerül majd, hogy összefogjon, vagy beolvadjon a nyugati légitársaságokba. A LOT azonban inkább konszolidálna, mint konszolidálódna, ezért is terjesztik ki üzemüket Magyarországra is, ahol olyan piaci rést találtak, amely izgalmas lehet számukra.
Közölte továbbá, hogy az üzem az első időszakban kizárólag a point-to-point, azaz közvetlen utasforgalomra koncentrál, mivel a járatok megnyitásáról szóló döntést is ezen adatok alapján hozták. Később lesz rá lehetőség, hogy ráhordó járatokat üzemeltessenek, a LOT már tárgyal új széles-és keskenytörzsű gépek beszerzéséről, az már csak döntés kérdése, hogy ezeket hova telepítik.
Adrian Kubicki nem zárta ki azt sem, hogy újabb tengerentúli járatokat indítsanak. Hangsúlyozta: a világ bármely pontjára indíthatnak járatokat Budapestről, számos célállomást vizsgálnak.
Kiemelte, hogy Argentína, Korea és Kína üzletileg érdekes és izgalmas célállomás lehet, de döntést még nem hoztak.