Mivel várhatóan csak jövő év tavaszától tud a gyártó újabb Dreamlinereket átadni, az American Airlines kénytelen több európai járatát is megszüntetni.

A The Wall Street Journal egy belsős feljegyzés, illetve saját forrásai alapján írt az utasforgalom alapján a világ legnagyobb légitársaságának jövő nyári terveiről.

A dolgozóknak szánt levélben Vasu Raja bevételekért felelős vezető azt írta, jelenlegi tervek szerint megszüntetik az edinburgh-i, shannoni, hongkongi, prágai, dubrovniki járatokat, csökkentik a kapacitást a sydney-i, pekingi és sanghaji útvonalon, több járat elindítását pedig elhalasztják.

Fotó: AIRportal.hu

A texasi légitársaság korábbi elképzelései szerint a 2022-es nyári menetrendi időszakban a járvány előtti kapacitásának 89 százalékát szerette volna nyújtani, de most már csak 80 százalékkal számolnak a légitársasági forrás szerint.

Ennek oka, hogy a Boeing előzetes tervei szerint mégsem indította újra novemberben a 787-esek átadásait, a WSJ értesülései szerint erre legkorábban jövő év áprilisában lehet számítani.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

“Ezen repülőgépek nélkül egyszerűen képtelenek vagyunk annyi nemzetközi járatot teljesítési, mint idén nyáron vagy 2019-ben” – írta Vasu Raja.

A Boeing szóvivője a lap megkeresésére sajnálatát fejezte ki az ügy miatt, majd hozzátette, mindent megtesznek azért, hogy az átadások mielőbb folytatódhassanak.

Az American Airlines tervei még változhatnak, attól függ, hogy a koronavírus új, omikronra keresztelt variánsa hosszabb távon mennyire befolyásolja az utazási hajlandóságot és lehetőségeket.

A Boeing több mint egy éve küzd a Dreamlinerek gyártási minőségének javításával, a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) bevonásával együtt vizsgálják át a folyamatokat. Legutóbb a kompozit alkotóelemekkel kapcsolatban merült fel minőségi kifogás.