A téli időszakban már 162 célállomásra repül a KLM, a transzatlanti járatokon felkínált kapacitás csupán 25 százalékkal marad el a járvány előtti szinthez képest. Európán belül télen több város lesz elérhető, mint a pandémia előtt.

A holland királyi légitársaság lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a fokozatosan helyreállíó hálózatában elérhető 162 célállomásból 72 interkontinentális, 90 pedig európai útvonal lesz.

A KLM egyet leszámítva az összes járvány előtt kiszolgált észak-amerikai városba repül majd, az elérhető ülőhelyek száma a 2019-es téli menetrendben biztosított szint 75 százaléka lesz.

Fotó: KLM

Egyebek között annak is köszönhető ez, hogy az Egyesült Államok november 8-tól újra lehetővé teszi a schengeni övezetben lakó oltottak számára a beutazást. Atlantába például a mostani duplája, heti 12 járat közlekedik novembertől, New York–JFK-re hetente 11, Las Vegasba, Minneapolisba és Miamiba 3-3 alkalommal lehet eljutni Amszterdamból.

A holland tengerentúli területnek számító „ABC-szigetekre” (Aruba, Bonaire és Curacao) már a nyári időszakban is rendkívül sok turista látogatott el, ezért a téli időszakban a KLM kétszer annyi, heti 14 járatot közlekedtet Curacao szigetére, Arubába és Bonaire-be pedig minden nap a legnagyobb repülőgéptípusát, a Boeing 777-300ER-t állítja forgalomba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Dél-Amerikában is tapasztalható már a kereslet növekedése, ezért Costa Ricába (San José és Liberia) hetente négy alkalommal repül a KLM télen, Panamavárosba pedig minden nap el lehet majd jutni. A KLM fenntartja az Amszterdam-Santiago de Chile útvonalat, így ez marad a leghosszabb út a holland cég kínálatában: a 12 ezer kilométeres távon hetente háromszor közlekednek a társaság Boeing 777-200-asai.

Az Európán belüli forgalom már a nyári időszakban is jelentősen emelkedett, a turisták mellett az üzleti célú utasok száma is folyamatosan bővül. Nagy sikere miatt az eredetileg csak nyárra tervezett zágrábi és poznani járatok télen is elérhetők maradnak, ezeknek is köszönhetően a KLM több célállomást kínál a mostani téli szezonban, mint 2019-ben. Ugyanakkor a járatszám még némileg elmarad a járvány előttihez képest, a téli időszakban a KLM a 2019-es kapacitás 84 százalékát kínálja majd fel.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!