Tovább csúszik a Boeing és az Embraer egyesülése, mert az Európai Bizottság elhalasztotta a döntés meghozatalát, mondván, nem kapott elég információt az ügyletről. Jövő március előtt nem várható döntéshozatal. 

Az Aerotime cikke szerint a bizottság azért függesztette fel az ügy vizsgálatát, mert úgy látják, kérésük ellenére a határidőig nem kaptak elegendő információt a Boeingtől és az Embraertől, így az uniós szerv nem tud végső döntést hozni. A bizottság még októberben indított vizsgálatot, mert attól tart, hogy az Embraer 80 százalékának felvásárlása szűkítené a kínálatot egy olyan piacon, amely már így is eléggé zsúfolt, főleg a keskenytörzsű szegmensben.

Eredeti ütemterve szerint a bizottság legkésőbb jövő év február 20-án hozott volna döntést a kérdésben, de a vizsgálat felfüggesztésével egyre nagyobb az esély arra, hogy márciusnál korábban nem születik döntés. Ez a két gyártónak amiatt rossz hír, mert előzetesen azzal számoltak, hogy még idén megkapnak minden engedélyt az akvizícióhoz.

Forrás: Boeing

A bizottság korábbi közleményében azt írta, az Embraer mint a harmadik legnagyobb repülőgépgyártó eltűnik a kereskedelmi repülőgépek piacáról, és a hiányát sem a kínai (COMAC), sem az orosz (UAC – Szuhoj), sem a japán (Mitsubishi) versenytársak nem tudják majd betölteni az 5-10 éves időtávban. Az Embraer és a Boeing közötti tranzakció így a bizottság félelmei szerint növeli az árakat és csökkenti a választási lehetőségeket a 100-150 székes kereskedelmi repülőgépek piacán.

A Boeing 2018 óta próbálkozik az Embraer felvásárlásával, a felek 4,2 milliárd dolláros vételárban egyeztek meg, az Embraer kereskedelmi gépeit gyártó részleg pedig Boeing Brasil néven működik tovább. Az ajánlatnak először Brazíliában is keresztbe feküdtek, aztán idén januárban megkapták az engedélyt a brazil féltől.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.