A tegnapi nap folyamán a Mitsubishi Aircraft Corporation (MITAC) hivatalosan is bejelentette, hogy módosított új tervezésű regionális utasszállító repülőgépének időrendi programján. Az új ütemezés szerint a Mitsubishi Regional Jet (MRJ) prototípusa csak 2015 második negyedévében teljesítheti első felszállását. Az első sorozatgyártott példány átadására pedig várhatóan két évvel később, 2017-ben kerülhet sor.

A korábban tervezetthez képest két évvel halasztotta az első felszállás teljesítésének, valamint az első gép átadásának időpontját a Mitsubishi Aircraft Corporation. A japán gyártó eredetileg az idei évben tervezte végrehajtani legújabb sugárhajtású típusának szűzrepülését és az első megrendelő 2015 nyarán már át is vehette volna vadonatúj MRJ gépét.

Nem ez az első halasztás az MRJ programban. A mostanit megelőzően a gyáriak tavaly tavasszal kényszerültek előállni a hírrel miszerint új gépük prototípusa csak egy évvel később lesz képes levegőbe emelkedni.


A késés hátterében erőteljesen közrejátszó tényező, hogy a típushoz készített kompozit alkatrészek engedélyeztetési eljárása folyamatos késedelmet szenved, valamint a hajtóműgyártó partner sem tudott a tervezettnek megfelelően előállni a MRJ-hez specializált konfigurációval.

A Mitsubishi által 2008-ban útjára indított MRJ program kétféle törzshossz kivitelben kínálja új generációs regionális utasszállító repülőgépét: a 70-80 utas szállítására alkalmas MRJ-70-es mellett a 86-96 utast fedélzetére venni képes MRJ-90 is a vásárlók rendelkezésére áll a katalógusokban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Némileg bíztató hír a típusba megrendelésükkel bizalmat fektetett megrendelőknek, hogy a beszállítók közreműködésével a MITAC már elkezdte az első próbákra szánt törzskeretek gyártását, amelyeken majd a különböző statikai és terhelési teszteket fogják végezni.

A Pratt&Whitney PurePower PW1217G típusú hajtóművekkel kínált Mitsubishi Regional Jet gépcsaládra eddig összesen 165 darab fix és további 160 darab opciós rendelés érkezett. Az 1962-ben bemutatott turbolégcsavaros NAM YS-11 óta az első teljes egészében japán fejlesztésű utasszállító repülőgép indító légitársasága az All Nippon Airways (ANA) lesz.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!