Kényszerleszállást hajtott végre, majd azt követően túlfutott és kigyulladt egy Cessna 650 Citation VII típusú üzleti kisrepülőgép az Isztambul Atatürk repülőtéren. A fedélzeten háromfős személyzet és egy utas tartózkodott, sérülésekkel, de mindannyian túlélték a balesetet.
A TC-KON lajstromjelű, 1998-ban gyártott, Cessna 650 Citation VII típusú businessjet helyi idő szerint este 9 óra után indult az isztambuli Atatürk repülőtérről az észak-ciprusi Ercan repülőtérre.
Nem sokkal a felszállást követően a repülőgép személyzete a visszafordulás mellett döntött feltehetően valamilyen műszaki hiba miatt.
A repülőgép az Atatürk reptér 35L jelű futópályára hajtott végre kényszerleszállást, de nem tudott megállni a futópályán, átcsúszott egy betonozott vízelvezetőn, majd a megállást követően kigyulladt.
A fedélzeten tartózkodó egy utas, egy légiutaskísérő és két pilóta sérülésekkel ugyan, de túlélte a balesetet.
Az égő, több darabra szakadt repülőgépet a helyszínre érkező repülőtéri tűzoltók oltották el. A balesetet követően a repülőtér forgalmát egy rövid időre fel kellett függeszteni.
Felvételek a helyszínről