Különleges vezérsík és a farokrészen elhelyezett hajtómű: egy francia fejlesztőcég szerint az elektromos repülőgépek széleskörű elterjedéséhez nem elég az erőforrásokat lecserélni, hanem változtatni kellene a megszokott kialakításon is.

A Conseil et Technique szerint a szárnyakra szerelt turbólégcsavaros vagy sugárhajtóművekhez hasonló kialakítás egyszerűen rossz koncepció az elektromos gépeknél, helyette saját Integrated Propeller Plane (IP2) nevű koncepcióját javasolja.

Az Ainonline cikke szerint a leglátványosabb változtatás a farokrészt érintené. Az Airbus A320 méretű repülőgép törzsének hátulja körül ugyanis két, egymással ellentétesen forgó lapátsor kapna helyet egy burkolatban.

Ezek az elektromotor segítségével szolgáltatnák a tolóerőt, föléjük pedig két részből álló, V alakot formázó vezérsíkot építenének.

Emellett az elektromos hajtás a cég várakozásai szerint könnyebb is lesz, mint a hagyományos hajtóművek, az egyéb kiegészítő módosításokkal a jelenleginél jóval kisebb szerkezeti tömegűvé lehetne tenni egy közepes utasszállítót.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Iparági szakértők azonnal felvetették a kérdést, hogy az elérhető akkumulátortechnológiákkal és ezek tömeghez mérten alacsony energiatárolási kapacitásával mennyit tudna repülni a gép, illetve mennyi hasznos terhet vehetne a fedélzetére.

Forrás: Conseil et Technique

A megálmodók szerint, ha 30 tonnával tudnák csökkenteni egy sztenderd A320-as méretű gép üres tömegét, akkor 0,15 kWh/kilogramm kapacitással számolva 78 perc folyamatos üzemeléshez elegendő kapacitású akkumulátorral pakolhatják meg a gépet. Ez pedig akár öt éven belül feltornázható 323 perc repülési időre, ha az átlagos kapacitás 0,4 kWh/kilogrammra nő.

Emellett a cég a „plug and fly” filozófiát követve, a drónokhoz hasonlóan ki-be szerelhető akkumulátorpakkokkal látnák el a repülőgépeket, amiket két járat közötti fordulóidő alatt a földi személyzet kényelmesen cserélhetne, így nem kéne megvárni a töltési időt. Ez némi plusz – az üzemanyag-tankolási rendszerek helyébe lépő – infrastruktúrát követel, de a járataikat szorosan egymás után tervező diszkont légitársaságok számára vonzó lehet

A Conseil et Technique a közelmúltban részt vett az Airbus eVTOL járműve, a City Airbus technológiademonstrátor fejlesztésében. Most azt szeretné elérni, hogy koncepcióját és szellemi tulajdonát licencelve vagy a vállalattal partnerségben folytassák az elektromos utasszállítók fejlesztését a repülőgépgyártók. Ezen felül remélik, hogy a hagyományos típusok átalakításával még hamarabb elterjedhet az új megoldás.