Újabb probléma merült fel a Boeing kompozit típusával, a Dreamlinerrel kapcsolatban, de ezúttal nem a lítium-ion akkumulátorok kaptak lángra, hanem a repülőgépek pilótaüléseinek cseréjét rendelheti el az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal, az FAA.

Az FAA azt követően kezdte vizsgálni a Dreamlinerek pilótaüléseit, miután egy leszállást követő fékezésnél az egyik Boeing 787-es kapitányi ülése meglazult. A vizsgálatok szerint a probléma a brit Ipeco cég által gyártott ülések hibájára vezethető vissza.

Az FAA által március 7-én közzétett javaslat szerint az összes 787-es üzemeltetőt arra köteleznék, hogy minden Dreamliner repülőgép mindkét, egyenként mintegy 15 ezer dollár értékű pilóta ülését cseréljék ki három éven belül.

A 787-es üzemeltetőknek hat hetet adott a hatóság arra, hogy javaslatokat tegyenek a tervezett szabályzással kapcsolatban, mielőtt az kötelező érvényűvé válna. A Boeing még 2014 decemberében figyelmeztette a Dremaliner-üzemeltetőket a hibás pilótaülések cseréjére.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Boeing | © AIRportal.hu

Forrás: Boeing


Ha az FAA szabályzása életbe lép a Dreamlinerek pilótaüléseit 1000 repült óránként ellenőrizni kell, és 72 hónappal a szabályzás hatályba lépését követően ki kell cserélni azokat. Az Flightglobal információi szerint az ülések cseréje repülőgépenként mintegy harmincezer dolláros költséget fog jelenteni az üzemeltetőknek.

Az üléseket gyártó Ipeco utóbb azt közölte a lappal, hogy az üléseket nem szükséges kicserélni, csak az ülések rögzítésére szolgáló alkatrészt, melyet a gyártó ingyenesen bocsát az üzemeltetők rendelkezésére. A 787-es üzemeltetők mintegy felének már kézbesítették is a cserealkatrészt és a csere munkadíját is megtérítik.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!