Újabb tesztgépekre és vagy 500 további repült órára van szüksége a Mitsubishinek az MRJ típus berepülési programja során, az első gép átadásának további csúszásáról egyelőre nem nyilatkozott a gyártó.

Fotó: Mitsubishi Aircraft Corporation | © AIRportal.hu

Fotó: Mitsubishi Aircraft Corporation

Nobuo Kishi főmérnök a Flightglobal szaklap szerint azt mondta, az újabb gépekre és a plusz repült órákra azért van szükség, mert módosításokat hajtottak végre a gép kialakításában. Mint mondta, számos sikert értek már el a berepülési program keretében, az öt repülő eddig 660 repült órát teljesített Japánban és Moses Lake-ben, a hatodik, repülési tesztekre szánt tesztgép még a nagojai végösszeszerelő soron van.

A főmérnök elmondása szerint a gép szerkezetét és az aerodinamikát érintő tesztek megnyugtató eredménnyel zárultak, és az alrendszerek is jól vizsgáztak, de jegesedési és hideg időjárással kapcsolatos teszteket is végeztek már. Bár komoly problémák egyetlen esetben sem merültek fel, a gép repülésirányító szoftverét és finomhangolni kell, és változásokat kell végrehajtani több rendszeren is a kabinban és a pilótafülkében is.

Mivel az alapvető kialakítást kell megváltoztatni, ezért a főmérnök azzal számolt, hogy legalább egy, de inkább két újabb gépre lesz szükség, és újabb órákat kell a levegőben eltölteni. Az eddigi 2500 óra helyett nagyjából 3 ezer órára lesz szükség. Könnyebbség a Mitsubishinek, hogy nem veszett kárba az összes eddig teljesített repülési idő, a 660 óra többnyire valid eredményeket adott, ugyanakkor a változással érintett részek tesztjeit újra kell kezdeni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A gyártó legutóbb januárban jelentett be újabb, kétéves csúszást a programban, így az első MRJ 2018 helyett csak 2020-ban szállhat fel kereskedelmi járattal. Ez már az ötödik alkalom, hogy elhalasztják az új regionális géptípus kereskedelmi forgalomba állítását a fejlesztési program 2008-as indulása óta. Az első tervek szerint 2013. második felében tervezték volta az első átadást.

A gyártó közlése szerint az újabb késés azért következett be, mert a repülőgép egyes rendszereit és az elektromos hálózatot át kellett tervezni annak érdekében, hogy a típus megfelelhessen a legfrissebb szabályzói követelményeknek.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!