Ismételt vizsgálat után az Európai Bizottság megint zöld utat adott a Condor német állami támogatásának, miután az Európai Bíróság megsemmisítette az előző határozatot, de a Condor a korábbihoz képest kevesebb támogatást kaphat.

Mint ismert, Németország két tételben 550 millió euró hitelt biztosított az üdültető légitársaságnak, amellyel a járvány miatt keletkezett bevételkiesést akarta kompenzálni.

Ezt az Európai Bizottság jóvá is hagyta, majd a Ryanair bíróságon támadta meg a döntést, és az Európai Unió Bírósága a beadványnak helyet adva megállapította, hogy a bizottság nem volt elég körültekintő az elszenvedett kár és a kártérítés összegének vizsgálatakor, és nem kellő alapossággal támasztotta alá az anyagi támogatás szükségességét.

Fotó: AIRportal.hu

Határozatában a jogalkalmazó szerv új eljárásra kötelezte a versenyjogi hatóság szerepét is betöltő bizottságot.

Ennek eredményével kapcsolatban friss közleményében az EB tudatta: ismét megvizsgálták a helyzetet és a ténylegesen elszenvedett kár mértékét, és úgy találták, hogy a Condor összesen 204 millió euró támogatást kaphat a bevételkiesés kompenzálására.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Emellett a német állam már jelezte, hogy 321 millió euróval támogatná a cég reorganizációját, amit az új befektető, az Attestor végez majd el. Mivel a társaság az átalakítás költségeinek 70 százalékát állja, ezért a bizottság arányosnak és szabályosnak minősítette ezt a támogatást.

A két támogatás összege így 525 millió euró, amely némileg alacsonyabb, mint az első döntésben jóváhagyott 550 milliós segély.