Több nemzetközi járatát kénytelen később indítani a United Airlines, mivel a légitársaság újonnan kapott Boeing 787-es Dreamliner gépei nem működnek olyan megbízhatóan, mint ahogy azt a légitársaság elvárnászámolt be a Flightglobal szakmai hírportál.

A chicagói bázisú cégóriás január 3-án indítja első járatát Los Angeles és Tokió Narita között, azonban a Houstonból tervezett járatok nagy része kisebb késésekkel fog debütálni, mint például Lagos, London, és Amszterdam.

A Lagosba, Nigéria egyik legnagyobb városába tartó járat csak késő januárban indulhat el először, míg a londoni járat február 4. helyett csak március 1-én. Az Amszterdamba utazóknak nem kell sokkal többet várni a késés miatt, ugyanis csak 1 nappal később, február 24-én indul útjára az első járat.

A Los Angeles – Sanghaj, és Denver – Tokió járatok tervezett menetrendje egyelőre nem változik, mindkettő a tervezett napokon indul el, mégpedig március 30-án, valamint 31-én.

„A tervezett nemzetközi járataink indításában történő késedelmet arra fogjuk felhasználni, hogy a Dreamlinerek menetteljesítményét, valamint megbízhatósági mutatóit a Boeing gyárral közösen lényegesen feljavítsuk.” – áll a légitársaság dolgozói hírlevelében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
December 4-én a légitársaság egyik Boeing 787-ese a Houston és Newark közötti járata teljesítése során kénytelen volt New Orleansban kitérőt tenni az egyik elektromos generátor meghibásodása miatt. A Boeing és a légitársaság közös erővel keresi a probléma megoldását, de mindeddig nem sikerült rájönniük, hogy mi okozhatta a generátor hibáját.

A United Airlines december 27-én vette át a hatodik ilyen típusú repülőgépét, melyből összesen 50 darabot rendelt.

A United egyik Boeing 787-es repülőgép felszálláshoz készülődik. Fotó: United

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!