Utasrosszullét miatt Budapesten szakította meg útját a Turkish Airlines Isztambulból Londonba tartó járata pénteken kora délután.

A TK 1985-ös járatot teljesítő, Boeing 777-300ER típusú repülőgép személyzete Arad térségében döntött az út megszakítása mellett, mert a fedélzeten tartózkodó egyik utas rosszul lett.

A repülőgép Magyarország légterébe belépve kezdte meg a süllyedést a ferihegyi leszálláshoz, majd délután 2 óra előtt néhány perccel biztonságosan leszállt a budapesti repülőtér 31R futópályáján, és a számára kijelölt állóhelyre gurult.

Az állóhelyen az AMS Repülőtéri Sürgősségi Szolgálat mentőegysége megkezdte a rosszul lett utas ellátását.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az ilyen esetekben a HungaroControl Zrt. légiforgalmi irányító szolgálata a lehető legrövidebb útvonalon, a pilóták kéréseinek megfelelően biztosítja, hogy a repülőgép mihamarabb le tudjon szállni.

Amennyiben az esetleg túlsúlyt jelentő, felesleges üzemanyagot ki kell engedni (szélestörzsű repülőgépek esetén, ha a típus képes erre) vagy elfogyasztani, akkor pedig biztosítják az ehhez szükséges útvonalat, várakozó légteret, elterelve az egyéb forgalmat.

A légiforgalmi irányítás emellett kapcsolatban van a budapesti légikikötő üzemeltetőjének szerződött partnerével, az AMS Repülőtéri Sürgősségi szolgálatával is: a beteg állapotáról, koráról, neméről és a repülőgépen elfoglalt helyéről adnak át a pilótáktól kapott információt.

Az AMS Repülőtéri Sürgősségi Szolgálat mentőegysége a leszállást követően már a kijelölt állóhelynél várja a gép érkezését. A beteg utast speciális repülőtéri ambulift segítségével – amely a repülőgép megfelelő ajtajához felemelkedik – hozzák le a fedélzetről. Az egészségügyi szakemberek megkezdik az illető ellátását, egyes esetekben folytatják a fedélzeten megkezdett újraélesztést.

A beteg állapotának stabilizálását követően az AMS repülőtéri mentőautója a kijelölt átadási pontra szállítja a beteget, ahol az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) repülőtérre riasztott mentőegységének átadja, amely kórházba szállítja, de indokolt esetekben (pl. életmentés) már a repülőtér területén bekapcsolódik az ellátásba.

A földi kiszolgálók minden esetben eltávolítják a repülőgépről a beteg utas, valamint az esetleg vele tartó hozzátartozó feladott és kézipoggyászait. A járat ezután a szokásos földi kiszolgálási protokoll szerint, általában a szükséges üzemanyag-mennyiség feltöltését követően indul tovább a célállomása felé, amennyiben idő közben nem jár le a személyzet munkaideje.

Amennyiben a leszállás a megengedett maximális leszállótömeg felett, azaz túlsúllyal történt, a repülőgépet műszakilag át kell vizsgálni, szükség esetén a Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság ilyen esetekben a fékeket speciális eszközökkel hűti vissza közvetlenül a leszállást követően.