A Wizz Air vezérigazgatója az AIRportal.hu-nak elmondta: szerinte legkésőbb júliusra visszaáll a rend a légiközlekedésben, de addig sok áldozata lesz a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenésnek. Váradi József hozzátette: a cég mintegy 40 millió euró kárral számol március végéig, de a helyzet lehetőségeket is rejt magában, és inkább előbb kérnék az Airbustól az új repülőgépeket.

Váradi József az AIRportal.hu-nak nyilatkozva a jelenlegi helyzetről azt mondta, napi szinten, sőt napon belül akár többször is változhat, hogy mely járatokat tudják teljesíteni.

Márciusban az előzetesen tervezetthez képest 20 százalékkal alacsonyabb kapacitással működik a Wizz, a 121 gépből álló flottából egyelőre 10 gépet küldtek pihenőre, és ennek megfelelően csökkentették az aktív állomány létszámát is.

Fotó: AIRportal.hu

A dolgozók egy részét fizetett vagy fizetés nélküli szabadságra küldték, befagyasztották az új emberek felvételét, de elbocsátások nincsenek a Wizz Airnél.

A magyar hátterű diszkont légitársaság becslései szerint májusban kezdhetik el visszaépíteni a kapacitásokat, és legkésőbb júliusra már a korábban tervezett menetrenddel tudnak majd üzemelni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A helyzet azonban a Wizz Airt is nagyon rosszul érinti, február elejétől március végéig 40 millió eurós kárt szenvedhet el a cég, mert bár a bevételkiesés ennél magasabb, a kevesebb járat alacsonyabb költségszintet is jelent.

Váradi József azonban hangsúlyozta, hogy a Wizz Airnek 1,5 milliárd eurós készpénzállománya van, így egyelőre nem fenyeget az a veszély, hogy a cég csődbe megy. „Cash is king” – e szavakkal utalt arra, hogy ebben a helyzetben az tud fennmaradni, akinek van szabad készpénze, jó a likviditási helyzete, szerinte több cég is a járvány következményeinek áldozatává válik.

Fotó: AIRportal.hu

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy lehetőséget látnak a jövőbeni fejlődésre még a mostani szituációban is, ezért proaktívak szeretnének lenni, és

nem arról tárgyalnak az Airbusszal, hogy később, hanem arról, hogy korábban vegye át a Wizz a repülőgépeit.

A járvány okozta nehéz helyzetben viszont nemcsak a bővülést készítik elő, hanem nyitott szemmel járnak, hogy a becsődölő légitársaságok a Wizz számára értékes vagyonelemeit felvásárolják.