Egy friss felmérés szerint 24 olyan nagyváros van a világon, ahol a nemzetközi turisták éves száma meghaladja a lakosság számát. Lássuk, melyek ezek!

Ha olyan helyre szeretnénk utazni, ahol nincs túl sok turista, akkor érdemes elkerülni az alábbi listán szereplő városokat, ugyanis ezekben évente több turista fordul meg, mint ahányan ott laknak.

Az Official ESTA nevű, vízumkérelmezéssel- és feldolgozással foglalkozó vállalat az ENSZ és az Euromonitor statisztikái alapján készítette el az elemzést. 

Miamiban, a hajózás fővárosában 100 helyi lakosra 1641 turista jut egy évben (forrás: Pixabay)

A 24 nagyvárosból 11 található Európában, hét az Egyesült Államokban, négy Ázsiában és kettő a Közel-Keleten.

A lista első helyezettje toronymagasan Miami lett, ahol 100 helyi lakosra 1641 turista jut: a mintegy félmillió lakosú várost évente 8,1 millió külföldi látogatja meg, amelyhez az is hozzájárul, hogy a karibi hajóutak „fővárosa”.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Második helyen Las Vegas végzett, ahol 100 helyi emberenként 993 turista fordul meg (700 ezer lakosra 6,6 millió külföldi jut), a harmadik helyezett pedig Dubaj, amelynek jóval nagyobb a populációja, mint az előző két városnak, azonban többen is utaznak ide kikapcsolódás céljából.

A dobogórol éppen csak lemaradt Edinburgh, ahol 100 polgárra 445 turista jut, ezt követi Dublin, 100/427-es aránnyal.

A teljes lista így néz ki (helyi lakos/turista)

  1. Miami: 100/1641
  2. Las Vegas: 100/993
  3. Dubaj: 100/588
  4. Edinburgh: 100/445
  5. Dublin: 100/427
  6. Hongkong: 100/398
  7. San Francisco: 100/392
  8. Bécs: 100/329
  9. Szingapúr: 100/316
  10. Washington: 100/286
  11. München: 100/265
  12. Boston: 100/238
  13. Bangkok: 100/229
  14. London: 100/226
  15. Porto: 100/183
  16. Los Angeles: 100/179
  17. Abu-Dzhabi: 100/175
  18. Berlin: 100/162
  19. Kuala Lumpur: 100/162
  20. New York: 100/157
  21. Párizs: 100/154
  22. Birmingham: 100/132
  23. Lisszabon: 100/129
  24. Barcelona: 100/121