Szinte nincs olyan légiközlekedési iparági résztvevő, aki ne aggódna a Brexit miatt. Szinte, ugyanis van egy valaki, aki szerint az ő üzletét nem fogja jelentősen rontani a folyamat: a Boeing.

A Bloomberg gazdasági hírügynökség szerint erről Randy Tinseth, az amerikai gyártó marketing vezetője beszélt Brüsszelben egy interjúban. Elmondása szerint a Boeing tisztában van azzal, hogy a Brexit le fogja lassítani a gazdaság bővülésének ütemét az unióban és Nagy-Britanniában is, de úgy vélte, ezek a folyamatok még megegyezés nélküli Brexit esetén sem lesznek olyan erősek, hogy a Boeing üzletét jelentősen befolyásolják.

„Arra számítunk, hogy az Egyesült Királyságban és az unióban is lesznek gazdasági következményei az ügynek, de a hatások elenyészőek ahhoz, hogy világszinten hatással legyenek a Boeing üzletére” – fogalmazott Tinseth.

Európai versenytársuk, az Airbus már nem volt ennyire optimista, bár a toulouse-i székhelyű konstruktőrnek jelentős gyártókapacitásai vannak a szigetországban. Éppen emiatt arra készülnek, hogy az átmeneti időszakot az alkatrészek betárolásával próbálják túlélni, így próbálják biztosítani a folyamatos gyártást. Hasonlóre készül a mindkét cégnek beszállító Rolls Royce hajtóműgyártó is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing persze semmit nem bíz a véletlenre, a társaság elkészíti saját vészforgatókönyvét a megállapodás nélküli, úgynevezett hard Brexitre, hogy felkészüljön és felkészítse beszállítóit az esetleges nehézségekre, emellett a szabályozó szervekkel is folyamatos kapcsolatban vannak.

Randy Tinseth szerint a Boeing ügyfeleit leginkább a bilaterális egyezmények megkötése érintheti negatívan, de továbbra is kitartanak amellett, hogy Európának a következő 20 évben mintegy 8500 repülőgépre lesz igénye 1200 milliárd dollár értékben.