Vészcsúszdákon szállították ki a Wizz Air Debrecenből Párizsba induló járatának utasait a debreceni repülőtéren szombaton az esti órákban. A repülőtér üzemeltetője azt közölte, hogy a repülőgép segédhajtóművénél keletkezett tűz, de a légitársaság később kiadott közlése szerint nem történt tűzeset, csupán a porladt jégtelenítő folyadék kelthette füst benyomását a függőleges vezérsíkot megvilágító lámpa fényében.

Az eseményről román portálok írtak elsőként és közöltek egy utas által készített videót, amelyen az látható, hogy az utasok a Wizz Air Airbus A320-as első ajtajain, vészcsúszdákon keresztül hagyják el a repülőgép fedélzetét.

A repülőgép mögött egy tűzoltó áll, de tűz vagy füst nem látható a videón, bár román baiamare24.ro portál az utasok beszámolói alapján azt említi, hogy a repülőgép törzsének hátsó részénél, a segédhajtóműnél tűz keletkezett.

A videón az is látható, hogy az utasokat rendőrök és repülőtéri dolgozók igyekeznek távolabb terelni a repülőgéptől.

A Debrecen Airport az AIRportal.hu megkeresésére azt közölte, hogy a menetrend szerint 18:35-kor – Debrecenből Párizsba induló repülőgép segédhajtóművénél indulás előtt tűz keletkezett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A közlemény hozzáteszi, hogy a repülőtéri tűzoltó egységek és a rendőrség másodperceken belül a helyszínre érkeztek, majd a repülőgép személyzetével együtt megkezdték az utasok leszállítását és ezzel egy időben a tűz eloltását.

A repülőgépen 180 utas tartózkodott, sikerült mindenkit épségben leszállítani.
A tűz keletkezésének okát vizsgálják – zárul a repülőtér üzemeltető közleménye.

Az ügyben kerestük a Wizz Airt is, 22:26-kor kiadott közleményükben azt írták:

„A Wizz Air megerősíti, hogy január 4-én, W6 7867-es számú, Debrecenből Párizs-Beauvais-ra közlekedő járatát ki kellett üríteni a felszállást megelőző jégmentesítés során a Debreceni Repülőtéren, miután a földi kiszolgáló személyzet és a reptéri tűzoltóság lehetséges tüzet jelentett a repülőgép hátsó részén. A személyzet az ilyenkor szokásos protokollt követve az első ajtók csúszdáin evakuálta az utasokat. Minden utas biztonságosan elhagyta a fedélzetet. A reptéri tűzoltóság és a karbantartó személyzet alaposan átvizsgálta a repülőgépet, és megerősítette, hogy nem történt tűzeset, csupán a porladt jégtelenítő folyadék kelthette füst benyomását a függőleges vezérsíkot megvilágító lámpa fényében. A leszállított utasokról szállás és étkezés biztosításával gondoskodik a Wizz Air. A járatot holnap (január 5.) reggelre ütemeztük át, ahogy a visszafelé, Párizs-Beauvais-ból Debrecenbe közlekedő járatot is. A személyzet mindenben az előírásoknak megfelelően járt el, és professzionális módon ürítette ki a repülőgépet. A Wizz Air őszintén elnézést kér a kellemetlenségért, de utasaink, személyzetünk és repülőgépeink biztonsága továbbra is a legfontosabb számunkra.”

A Debrecen Airport 2020. január 5-én, vasárnap délután kiadott részletes közleménye az eseménnyel kapcsolatban

 

2019. 01. 04-én 18:35-kor a Wizzair Párizsba tartó járata az indításra vonatkozó protokoll szerint, megkezdte a hajtóműindítást. Ezt megelőzően a légijárművet jégtelenítette a repülőtér földi kiszolgáló szervezete, a folyamat végeztével az utolsó ellenőrzést hajtották végre, amikor a vízszintes vezérsíknál tűzre utaló jelenséget tapasztaltak.

Ilyenkor a legfontosabb az, hogy az utasokat, és a légijármű személyzetét a lehető legrövidebb idő alatt biztonsága helyezzük ennek érdekében azonnal megkezdtük a beavatkozást. A repülőtér személyzete ezen folyamat során jelesre vizsgázott.

A földi kiszolgálásért felelős csoport az ilyenkor szokásos protokollnak megfelelően értesítette a légiforgalmi tájékoztató szolgálat illetékes szakemberét, aki a kényszerhelyzeti terv alapján azonnal riasztotta a repülőtéri tűzoltó egységeket. Minden nemzetközi repülőtér rendelkezik egy a Légiközlekedési Hatóság által elfogadott kényszerhelyzeti tervvel, melyben egy ilyen eseménynél részletesen le van írva egyfajta riasztási lánc, melyben minden együttműködő szervezet pontos feladatmeghatározás alapján megkezdi a beavatkozást a légijárműnél.

Egy esetlegesen bekövetkezett tűzeseténél, mely jelen esetben a légijármű segédhajtóművénél véltek felfedezni roppant gyorsan képes átterjedni a teljes törzsre, így az elsődleges feladat az utasok biztonságba helyezése ezért a beavatkozás gyorsaságán sok minden múlik. A repülőtéri tűzoltó egységek az elvárásnak megfelelően kevesebb, mint két perc alatt a helyszínre érkeztek és megkezdték a beavatkozást. A légijármű bal oldalát teljes hosszban habbal oltották mellyel párhuzamosan a hajózó személyzet megkezdte az evakuálást. A kiürítés során 180 főt, az ilyenkor szokásos protokoll szerint biztonságosan lejuttattak a fedélzetről, melynek során senki nem sérült meg. Hangsúlyozni szeretnék, hogy egy ilyen gyors kiürítésnél rendkívül fontos az összehangolt munka, ez úgy gondoljuk tökéletesen megtörtént.

Az utasokat a repülőtér személyzete visszakísérte az induló terminálba, és az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően a légitársasággal közösen megkezdtük a debreceni szállodákba történő elszállásolásukat. Az utasok körében nem alakult ki pánikhangulat, a helyszínen tartózkodó mentőegységeknek nem kellett beavatkozniuk. Ehhez hasonló esetben az utasnak joga van elállni az utazástól. Ilyen most is történt, hisz a ma reggeli mentesítő járaton 45 fővel kevesebben indultak Párizsba.

A repülőtéren az ilyenkor szokásos karbantartást elvégzik, majd folyathatja menterend szerinti üzemelését.

Fontos kihangsúlyozni, hogy a repülőtér személyzetének és a légitársaság kollégáinak az első és legfontosabb feladata az utasok biztonságának garantálása. Számunka a tegnapi esemény az igazolja, hogy a légikikötőben dolgozó kollégák mindannyian fel vannak készülve egy esetlegesen bekövetkezett légijármű esemény felszámolására.

Az elsődleges Hatósági vizsgálatok is megerősítették, hogy beavatkozásunk minden lépése szakszerűen, az ilyenkor jogszabályban előírt követelményeknek megfelelően történt.