Három év múlva üzemszerűen közlekedtetné városi légitaxijait Szingapúrban a német Volocopter, hosszabb távon pedig államhatárokon átnyúló repüléseket is terveznek.
A cég függőlegesen fel- és leszálló, drónokhoz hasonlóan sok kis motorral meghajtott, tisztán elektromos üzemű gépének egyik prototípusa 2019 októberében emberes repülést teljesített Szingapúr belvárosa felett.
Erre alapozva, további tesztekkel kiegészítve pedig megnyílt az út, hogy belátható időn belül meginduljon a kereskedelmi üzemelés a távol-keleti miniállamban.
A Volocopter közleményében kiemelte, nagy segítséget jelent a cégnek, hogy az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és Szingapúr Polgári Légügyi Hatósága (CAAS) nemrég szorosabbra fűzte kapcsolatait.
A tervek szerint 2023-tól a város déli felén, részben víz felett vezet majd a város és egyben a világ első légitaxi-útvonala, főként a turistákra fókuszálva.
A német vállalat nem csak a városon belül szeretne minél kiterjedtebb hálózatot felépíteni: a hosszabb távú tervek között már a határon átnyúló, az üzleti utasok igényeire szabott útvonalak is szerepelnek, ezekkel a helyi gazdasági központok elérhetőségét szeretnék javítani, a károsanyag-kibocsátás növelése nélkül.
A szolgáltatás előzetes teszteléséhez és első élesben való használatához azért esett a Volocopter választása az ázsiai államra, mert gazdasági és tudományos központ is egyben. Ezt kihasználva partnerségi megállapodásokat kötnek a helyi felsőoktatási intézményekkel a hatékonyabb kutatás-fejlesztéshez, közösen dolgozva az anyagtudomány terén, az autonóm repülések útvonalának megtervezésében és validálásában, vagy a minél jobb akkumulátorok kifejlesztésében.
Utóbbi a gépek használhatósága, újabb, nagyobb teherbírású példányok építése és az útvonalak tervezése szempontjából is kulcsfontosságú, a gépek ugyanis tisztán elektromos meghajtásúak, de legtöbb versenytársukhoz hasonlóan az akkumulátorok méretükhöz viszonyítva kis teljesítménye még itt is okoz nehézségeket.
A Volocopter videója a világ első légitaxi szolgáltatásáról