A magyar kormány a visegrádi és a keleti partnerségben résztvevő országoknak is felajánlotta a tavaly megvett Airbus A330-as áruszállító kapacitását, az első ehhez köthető missziót ma teljesíti a repülőgép és személyzete.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy ma délelőtt újabb egyeztetést tartott a visegrádi országok tárcavezetőivel, aztán a keleti partnerségben résztvevő országokkal.

A HA-LHU lajstromjelű Airbus A330-200F repülőgép. (Fotó: Olvasónk)

Ennek során a miniszter felajánlotta, hogy az országok minden olyan esetben igénybe vehetik a kormány által tavaly megvásárolt Airbus A330-as cargo-gépet, amikor egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket kell szállítani.

Az első ilyen feladatot ma hajtják végre, a HA-LHU lajstromjelű teherszállító Pekingből a Magyarországnak szánt vakcinák mellett a Grúzia által rendelt oltások egy részét is elhozta, így Budapest után Tbiliszibe repül a gép.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kormányzat tavaly ősszel 57,5 millió USA-dollárért, nagyjából 17 milliárd forintért, tehát új listaára negyedéért vásárolta meg a Qatar Airways flottából kivont Airbus A330-200F típusú gépét. Szijjártó Péter nem sokkal később, decemberben azt mondta, amikor nincs állami szállítási feladat, akkor a repülőgép kapacitásait a piacon értékesítik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A kereskedelmi járatok teljesítéséhez azonban a gép üzemeltetésével megbízott Wizz Airnek újabb engedélyeket kell kérnie, mivel a magyar hátterű diszkont légitársaságnak sem az A330-as típusra, sem pedig áruszállító kereskedelmi járatokra nincs jogosultsága. Az engedélyek beszerzése folyamatban van.