Egy amerikai bíróság szerint a repülőgépek fedélzetén lévő ülések mérete és a széksorok közti távolság biztonsági és nem kényelmi kérdés.

A brit The Guardian szúrt ki egy amerikai bírósági állásfoglalást, abban az ügyben, amelyet az egyik bíró csak a “hihetetlenül szűkülő székek” ügyének nevezett. Ennek előzménye, hogy a Légiutasok Jogai nevű amerikai fogyasztóvédelmi szervezet beperelte a Szövetségi Légügyi Hivatalt (FAA), miután az visszautasította, hogy szabályt hozzon a repülőgépekre szerelhető ülések méretéről.

A bíróság pénteki ítéletében kimondta, hogy a hatóságnak felül kell vizsgálnia álláspontját, amely szerint azért nem szabják meg az ülések méretét és távolságát a légitársaságoknak, mert az nem biztonsági, hanem kényelmi kérdés. A háromtagú döntő testület szerint az FAA elavult és irreleváns tesztekre és tanulmányokra hivatkozott érvelése alátámasztásaként.

A Swiss Bombardier CS100-asának egyik széksora. (Fotó: AIRpotal.hu) | © AIRportal.hu

A Swiss Bombardier CS100-asának egyik széksora. (Fotó: AIRpotal.hu)


Kendall Creighton, a fogyasztóvédelmi szervezet szóvivője üdvözölte a bíróság döntését, és azt mondta, a döntés szélesebb üléseket és nagyobb székközöket eredményezhet. Az FAA a The Guardian megkeresésére azt közölte, hogy még tanulmányozzák a bíróság döntését és később döntenek a következő lépésekről.

A fogyasztóvédők azzal érveltek a bíróságon, hogy a szűk székek és széksorok lassítják a repülőgép kabinjának kiürítését vészhelyzet esetén, és növelik a trombózis kialakulásának kockázatát. Megemlítették azt is, hogy a székek szélessége tíz év alatt 4 centiméterrel lett kisebb, az utasok viszont nem lettek kisebbek.

A brit lap cikkében megjegyezte, hogy a légitársaságok régóta küzdenek azért, hogy a hatóságok ne vezessenek be korlátozást a székekre, mert így több széket tudnak a fedélzetre szerelni, több utas pedig több pénzt jelent. Példaként említették a Spirit Airlines diszkont légicég esetét, ahol a székköz 28 hüvelyk (71 centiméter). Korábban zt az American Airlines új Boeing 737-eseiben már 29-es székközt alkalmazott volna, de később, a tiltakozások miatt elállt ettől a tervétől.

Összehasonlításképp, a Wizz Air 230 székes Airbus A321-eseiben 30-32-es székközt alkalmaznak.

MEGOSZTÁS