Egy légiközlekedéssel foglalkozó honlap szerint az izraeli EL AL a legpontatlanabb légitársaság, amiről a cég vezetése szerint a pilóták tehetnek – adta hírül a The Jerusalem Post című angol nyelvű újság honlapja pénteken.
Júniusban az El Al járatainak kevesebb mint harminchat százaléka érkezett meg időben, és mintegy hatvannégy százalékuk legalább negyed órát késett, miközben a késési átlaguk negyvennyolc perc volt.
A légi közlekedési adatokat gyűjtő FlightStats nevű honlap jelentette meg az izraeli társaság számára kellemetlen adatokat, amelyek szerint az El Al a vizsgált negyven cégből a pontosság tekintetében az utolsó lett.
A The Jerusalem Post szerint a pilóták munkalassító sztrájkjai okozták az El Al-t már egy éve jellemző gyakori késéseket, mert így tiltakoznak munkakörülményeik, a kedvezőtlen menetrend vagy bérezésük ügyeiben.
Márciusban például egyszerre húsz pilóta jelentett hirtelen betegszabadságot közvetlenül járataik indulása előtt, ami számos járat kimaradását vagy késését okozta. A Tel-Aviv-i munkaügyi bírósághoz múlt héten benyújtott irat szerint a járatok pilótái átlagosan havonta 94 832 sékelt (több mint hétmillió forintot) keresnek.
Az izraeli pilóták sikeresen vívják harcukat, mert tavaly óta megemelték járandóságaikat és csökkentették a havonta repüléssel töltött óráik számát. A pilótaszövetség elnöke cáfolta a lapnak, hogy jelenleg sztrájkolnának, és közölte, hogy már csak egy apró részleten vitatkoznak a cég vezetésével.
Ennek ellenére csütörtökön három New Yorkba tartó járatból kettő késve indult Izraelből, és mindhárom késve érkezett Amerikába.