Mobiltelefonos alkalmazást fejlesztettek ki brit tudósok a Honvédelmi Minisztériummal közösen, amely segíthet felderíteni a lézerrel a pilóták szemébe világítókat.
A brit Telegraph szerint a Honvédelmi Minisztérium tudományos részlegének szakemberei alkották meg a telefonos alkalmazást, amelytől azt várják, hogy áttételesen csökkenteni fogja a lézertámadások számát. A hatóságok számára most a legnagyobb gondot e témakörben az jelenti, hogy behatárolják, honnan érkezett a lézernyaláb.
Az applikáció ebben lenne a szakemberek segítségére. A jövő évtől a piacon is elérhető szoftvert egy mobiltelefonra telepítve képes arra, hogy pontos koordinátákat adjon a lézernyaláb kiindulási pontjáról. Ehhez a telefon kameráját és helymeghatározó rendszerének adatait is felhasználja.
A LERapp néven futó alkalmazást bármelyik okostelefonra fel lehet telepíteni, a hajózó személyzetnek pedig csak az ablakba kell tennie és be kell kapcsolnia. Lézertámadás esetén pedig az adatokat továbbítani lehet a hatóságok felé, bár arról egyelőre nincsenek információk, hogy alkalmazáson belül ezt meg lehet-e tenni.
A brit közlekedési hatóságok évente 1500 lézertámadást regisztrálnak, és már nem csak a polgári, de hadi légi közlekedést is érinti a probléma. A legtöbb esetet nem meglepetésre Heathrow, Birmingham és Manchester környékéről jelentik. Az Egyesült Királyságban az ilyen eseteket légiközlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt 2 ezer font bírsággal, vagy öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik.
A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) adatait idézve azt írta, az államokban 2014-ben és a megelőző években még 3500-3900 körül volt az éves esetszám, 2015-ben viszont 6624 esetet regisztráltak november végéig.
Bár eddig nem történt olyan légi baleset, amely bizonyíthatóan a lézertámadás miatt következett be, a pilóták és a szakértők is aggódnak, mivel a támadások legtöbbször a repülés két legveszélyesebb szakaszában, fel- és leszállásokkor érik a hajózó személyzetet. Emellett a lézertől több másodpercre megvakul a pilóta, és maradandó egészségkárosodást, akár a látás részleges elvesztését is okozhatja egy-egy ilyen esemény. Az FAA szerint az elmúlt időszakban rendszeresen jelentkeztek orvosi ellátásra olyan pilóták, akiknek lézerrel világítottak a szemébe.