A világ leghosszabb repülési idejű járata lehet a Qantas első közvetlen Ausztrália-Európa összeköttetése. A nyugat-ausztráliai Perth és London között nyit útvonalat a légitársaság 2018 márciusában, 17 és fél órás repült idővel, miután átveszi Boeing 787-9-es típusú gépeit.
Sosem volt közbenső leszállás nélküli járat Ausztrália és Európa között, ezért ebben óriási lehetőségek vannak – mondta a Qantas vezérigazgatója, Alan Joyce a napokban. Az aero.de cikke szerint ezt azzal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ausztrál légitársaság bejelentette: 2018 márciusától közvetlen Perth-London járatot indít.
A 14500 kilométeres úton 17 és fél óráig repül majd a Qantas Boeing 787-9-es típusa.
Az első Dreamliner repülőgépét 2017 végén várja az ausztrál légitársaság. Amint arról az AIRportal.hu is írt, a típus bevezetésével megújul a cég arculata is, ezen kívül a Dreamliner középső változatát meglepően kevés, 236 utasférőhellyel alakítja ki 787-eseit a Qantas, szemben más légitársaságok 300 szék körüli elrendezésével.
A cég 787-9-esein minden korábbinál több prémium férőhely lesz, a befogadóképesség csaknem egyharmada. A 42 business-széken kívül 28 prémium turista ülés lesz a repülőgép elején, mögöttük 166 turista osztályú hellyel.
A Perth-London járatról Alan Joyce vezérigazgató elmondta: ez lesz az első közvetlen, leszállás nélküli járat Ausztrália és Európa között.
Emlékeztetett arra is, hogy a cég első londoni járata 1947-ben indult, akkoriban az út négy napig tartott, kilenc megállással.
A német portál arról is ír, hogy nemrég nyilvános vita zajlott a Qantas és a perth-i reptérüzemeltető között. Utóbbi ugyanis nem akarja engedni, hogy a légitársaság a 787-eseit a belföldi 3-as terminálon szolgálhassa ki, jobb csatlakozást kínálva a hosszú távú járataira, hanem a nemzetközi utasforgalmat kezelő 1-es terminálhoz ragaszkodik.
A meccset végül a Qantas nyerte: a reptérüzemeltető kisebb átalakításokat végez a 3-as terminálon, hogy az a nemzetközi járatokat is fogadhassa.
Az aero.de összeállítása szerint az eddigi leghosszabb távú járat 14200 kilométeres, Dubajból Aucklandbe repüli az Emirates az A380-asaival, az út 16 és fél órás. Ezt megelőzően a Qantas volt a rekord birtokosa, a Dallas-Sydney járatuk 17 órás volt, igaz, „csak” 13800 kilométeres távon.