Címlap Címkék Rekord

Címke: rekord

Rekordszámú utast szállított júliusban a Ryanair

Mintegy 18,7 millió utast szállított a múlt hónapban a Ryanair, a járatok üléskihasználtsága 96 százalék volt.

Meghaladta a járvány előttit a HungaroControl által kezelt forgalom 2022-ben

Közel 1,1 millió járat biztonságáról gondoskodtak a magyar légiforgalmi irányítók és repüléstájékoztatók tavaly, a hazai és a koszovói légtér forgalma is meghaladta a 2019-est, a Magyarországon átrepülő járatok száma pedig rekordot döntött.

Világrekordot állított fel a Rolls-Royce Ultrafan hajtóműve

A sikeres teszt mellett világrekordot is ünnepelhettek a gyártó jelenleg fejlesztés alatt álló új hajtóművének fordulatszám-csökkentő áttételével.

Ismét rekordot döntött a légiutasok száma az Egyesült Államokban

Az elmúlt hétvégi adat megdöntötte az egy héttel korábbi rekordot, amikor már szintén látszott, hogy egyre több amerikai utazik repülővel.

Az IATA szerint nem lenne jó, ha csak az oltottak repülhetnének

Igazságtalannak és elképzelhetetlennek nevezte az IATA vezetője, ha esetleg csak a beoltottak utazhatnának. A testület eközben rekordmértékű igényt mért a légi áruszállítás iránt márciusban.

Kelet-Közép-Európa légi kapuja: rekord negyedév után folytatódnak a cargo-fejlesztések a Budapest Airportnál

A Budapest Airport regionális légiáru-szállító központ szerepe folyamatosan erősödik, idén akár a 150 000 tonnát is elérheti a forgalom, a vállalat megkezdte a bővítések vizsgálatát.

Története leghosszabb járatára készül a Lufthansa

Hamburgból a Falkland-szigetekre viszi az Antarktiszra készülő német kutatókat a Lufthansa egyik A350-esével, a február eleji különjárat mintegy 15 órás lesz.

Kétszer is megdőlt Franciaországban a leghosszabb belföldi járat rekordja

Idén másodszor dőlt meg a világ leghosszabb belföldi járatának rekordja, francia vonatkozásban: az Air Tahiti Nui Boeing 787-9-ese után most a French Bee Airbus A350-900-asával.

Több rekordját is megdöntötte a Wizz Air az elmúlt két hónapban

Több rekordját is megdöntötte a Wizz Air az elmúlt két hónapban, amikor a világjárvány miatt áruszállító és külföldön rekedt állampolgárokat hazamenekítő járatokat teljesített.

Egy hét alatt kétszer döntött rekordot az Antonov An-225 Mrija

Az óriásgép Kínából Lengyelországba, illetve Franciaországba szállított egészségügyi felszereléseket, a közlés szerint ekkor dőlt meg az egy repülőgépen szállított legnagyobb térfogatú rakomány rekordja.

Fennakadásokat okoz a légiközlekedésben a nyugat-európai viharos időjárás

Budapesti járatokat is érint az Egyesült Királyság, Belgium és Hollandia több repülőterén tomboló viharos időjárás, amely járattörléseket, késéseket okozott vasárnap. Az extrém erős jetstreamnek köszönhetően több járat is rekordidő alatt repülte át az Atlanti-óceánt.

Hatszázezredik utasát köszöntötte a debreceni repülőtér

A Wizz Air barcelonai járatával érkező utast Papp László, Debrecen polgármestere és Vajda János, a Debreceni Nemzetközi Repülőtér igazgatója fogadta 2019. december 30-án.

Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma

Újabb rekordévet hagy maga mögött a ferihegyi repülőtér: történetében először – a mai napon - elérte az évi 16 milliós utasszámot.

Több rekord is megdőlt tavaly az európai légiközlekedésben

Először kezelt több mint 11 millió gépet az európai légiforgalmi irányítás hálózata 2018-ban, de a késések száma megduplázódott az előző évhez képest az Eurocontrol most kiadott jelentése szerint.

SESAR projektektől várnak jelentős javulást az európai légiforgalmi irányításban

Az Egységes Európai Égbolthoz kötődő kutatás-fejlesztési projektekből (SESAR) 2022-től éves szinten akár 28 millió perc csökkenés várható az európai hálózaton belüli késésekben.

Világrekorder lett a CFM56-os hajtóműcsalád

A CFM56-os lett a világ első hajtóműcsaládja, amely átlépte az 1 milliárd repült órát. Ezzel együtt elhódította a leggyorsabban összegyűjtött óraszám címét.

A világ legrövidebb A380-assal teljesített járatát indítja el az Emirates

A dubaji légitársaság szuperjumbói 2019. július 1-jétől naponta kétszer repülnek majd Dubajból a mindössze 340 kilométerre fekvő Maszkatba és vissza.

Több mint 700-szor repült a Concorde fedélzetén a legtöbbet utazó ember

Fred Finn nem átlagos ember: eddig csaknem 26 millió kilométert repült, 718 alkalommal utazott a legendás Concorde fedélzetén, és már 150 országban járt.

Újabb rekordmagasságot ért el a Virgin Galactic űrrepülője

A hangsebesség háromszorosával repülve először lépte át a termoszféra határát a VSS Unity rakétahajtású utasszállító.

Megdöntötte az üzleti gépek távolsági rekordját a Bombardier Global 7500

Március 4-én a Bombardier legújabb, Global 7500 üzleti típusa túlszárnyalta a kategória leghosszabb repült útvonalának rekordját.

Megint transzatlanti sebességrekord született

Ezúttal is egy Boeing 787-es produkált különlegesen nagy földhöz viszonyított sebességet, a Virgin Atlantic Los Angeles-London járatát teljesítő gépet szintén a téli időszakban tapasztalható erős hátszél segítette.

2018 a rekordok éve a HungaroControl életében

Fennállása óta először több mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését segítette 2018-ban a HungaroControl, a cég innovációs projektjei több nemzetközi és hazai díjat is elnyertek.

Átlépte a 16 milliót a prágai repülőtér idei utasforgalma

Az üzemeltető várakozásai szerint a prágai légikikötő 2018-as éves utasszáma eléri majd a 16,8 milliót, ezért számos bővítést hajt végre az üzemeltető a növekvő utasforgalom kezelése érdekében.

28 éves rekordot döntött a járatok töltöttsége augusztusban

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) kimutatásai szerint 28 éves rekordot döntött meg az utasszállító járatok töltöttsége augusztusban.

Letaszította a trónról az Egek Királynőjét a kéthajtóműves utód

Meghaladta az átadott és forgalomba helyezett 777-esek száma a 747-esekét, de az 1544 példányos mérföldkövet még az Airbus A330 is átlépheti a közeljövőben.
Hirdetés
Translate »