Fred Finn nem átlagos ember: eddig csaknem 26 millió kilométert repült, 718 alkalommal utazott a legendás Concorde fedélzetén, és már 150 országban járt.

A lassan 80 éves Fred Finn nevéhez hatalmas számok fűződnek: élete során 2000-szer szelte át az Atlanti-óceánt, 718 alkalommal repült az ikonikus Concorde fedélzetén, és már 1983-ban bekerült a Guinness-rekordok könyvébe, mint a „legtöbbet utazó ember” a levegőben megtett kilométerek alapján, amit azóta sem sikerült senkinek túlszárnyalnia. Kedvenc helyén, Kenyában már 600-szor járt. 

Ő az egyedüli , aki egy nap leforgása alatt háromszor is megtette a London és New York közti útvonalat a Concorde-dal, ráadásul rajta volt a legendás típussal teljesített legelső és legutolsó járaton is.

Fred a British Airways egyik Concorde-ja előtt (forrás: Fred Finn)

Egyik legkülönösebb élménye egy afrikai repülőtérhez köthető, ahol azért törölték a járatát, mert – akármilyen viccesen is hangzik – a repülőteret ellepték a békák az eső miatt. De nem a kétéltűek okozták a legnagyobb problémát, hanem a békákra vadászó gólyák. (Ez mit sem bizonyít jobban, mint azt, hogy ha az ember különös reptéri élményre vágyik, akkor Afrikában nem fog csalódni – mi is beszámoltunk már az etióp reptereken tapasztalt különlegességekről.)

Fred az útjai során olyan híres emberekkel is találkozott, mint Paul McCartney, Johnny Cash, Dolly Parton, Muhammad Ali vagy Bruce Springstreen, de ő maga is híressé vált az utazásainak köszönhetően, alkalomadtán fel is ismerik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fred lassan 80 éves, de még mindig nem unta meg ezt az életstílust (forrás: Fred Finn)

Fred üzleti utasként tette meg útjai nagy részét: eleinte nemzetközi vállalatok dolgozójaként üzleteket kötött, manapság viszont már légitársaságoknak ad tanácsot azzal kapcsolatban, hogy miként javíthatnak szolgáltatásaik színvonalán, hiszen a sok évi repülési tapasztalatával szakértőjévé vált ennek. Turisztikai tanácsokkal és utazási irodákkal is gyakran dolgozik együtt.

Fred már 60 éve repül, több, mint hárommillió dollárba kerültek az utazásai, de ezt természetesen nem neki kellett kifizetnie.

Állítása szerint a repülés rengeteget változott az elmúlt évtizedek során, főként negatív irányba.

Manapság az ülések sokkal keskenyebbek és kényelmetlenebbek, szerinte lassan minden a profitról szól. Míg régen a Concorde-on akár a pilóta mellett ülve is megtehette a pár órás utat, addig manapság ez teljességgel lehetetlen lenne, ami érthető is biztonsági szempontokból. 

Utazni mindenki szeret, azonban évi 11 hónapot üzleti utazással tölteni nem leányálom – Fred viszont még mindig nem unta meg a repülést és a vele járó életstílust, noha két házassága is válással végződött emiatt. Jelenleg Ukrajnában él a harmadik feleségével, és manapság már “csupán” évi 800 ezer kilométert tölt a levegőben.