A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) felfelé módosította a légitársaságok profit-előrejelzését, miután a vártnál erősebb az áru- és utasforgalom, de a költségszintre továbbra is nagy gondot kell fordítani.
A montreáli székhelyű kereskedelmi szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményében kifejtette: a légicégek kumulált nyeresége globális szinten 31,4 milliárd lehet, szemben a korábban becsült 29,8 milliárd dollárral, az árbevétel pedig 736 milliárd dollárról 743 milliárd dollárra emelkedhet. Ennek hátterében leginkább az húzódik meg, hogy a korábban vártnál erősebb a légiáru- és utasforgalom.
Mint arról korábban beszámoltunk, márciusban és áprilisban is jelentős mértékben emelkedett mindkét szektor teljesítménye a globális gazdasági teljesítmény miatt. A hatást azonban éves szinten valamennyire tompítja, hogy a kerozinárak elindultak felfelé, drágább a gépek karbantartása, és az új kollektív szerződések megkötése miatt emelkedett a bér jellegű ráfordítások összege is.
Egyelőre azonban a légitársaságoknak anyagi szempontból az IATA szerint nincs sok félnivalója, de intő jel, hogy a marzs jelentősen csökkenhet a 2016-os képest. Míg tavaly utasonként a légicégek még 9,13 dollárt kerestek, addig ebben az évben ez a mutató 7,69 dollárra mérséklődhet. Emiatt a társaságoknak nagy figyelmet kell fordítani a költségszintre. Ebben az adók is benne vannak, és mivel ez a légitársaságokon kívül esik, így az IATA arra kérte a kormányokat, hogy olyan adópolitikát folytassanak, amely kedvez a légiközlekedés fejlődésének.
Az IATA elemzésében felhívta a figyelmet arra is, hogy jelentős eltérések vannak a világ régiói között az adózott eredmény eloszlásában. Az iparág teljes nyereségének fele (15,4 milliárd dollár) ugyanis Észak-Amerikában keletkezik, Európa és Ázsia-Óceánia légitársaságai 7,4 milliárd nyereséget könyvelhetnek el, míg a dél-amerikaiak 800, a közel-keletiek 400 millió dollár nyereségre tehetnek szerint, az afrikai társaságok viszont 100 milliós veszteséggel zárhatnak összességében.