Charterjáratokat indít Barcelonába a Debrecen Airportról az IBUSZ utazási iroda 2018. június 15. és szeptember 28. között.

A járat hetente egyszer fog közlekedni pénteki napokon, a Travel Service légitársaság 189-fős Boeing 737-800-as gépével napközbeni, utasbarát menetrenddel.

Fotó: AIRportal.hu

A repülőtér történetében ez az első közvetlen charterjárat Európa egyik legkeresettebb és legvonzóbb úti céljára, a katalán fővárosba.

Barcelona mellett a Costa Brava és a rendkívül népszerű Costa Dorada is elérhetővé válik, ugyanakkor szintén újdonságnak számít, hogy a Debrecenből induló charterjárat utasainak lehetőségük nyílik a Barcelonából hetente induló földközi tengeri hajóút foglalására is.

A szezon végéig Debrecenből több mint 2500 Barcelonába induló utasra számít az utazásszervező.

A 2018-as nyári szezonban emellett Debrecenből a görögországi Zakyntosra, a török tengerpartra: Antalyaba, a fekete-tengeri Burgaszba és az egyiptomi Hurghadára is elrepülhetünk. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig kelet-német vendégek érkeznek rendszeresen a nyári menetrendben Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra.

A repülőtér vonzáskörzetéből egyre több költségtudatos utas választja a Debrecen Airportot. A kelet-magyarországi és erdélyi utasok mellett egyre gyakrabban érkeznek utasok Kárpátaljáról is, hiszen 2017. június 11. óta az ukrán állampolgárok is vízummentesen utazhatnak az Európai Unió legtöbb országába. Jövőre Kárpátaljáról akár 1.3 millió ember kerekedhet fel, hogy felfedezze Európa országait és ehhez egy ideális kiinduló pont a Debrecen Airport – a reptérüzemeltető közlése szerint.