Tíz darab Airbus A340-es repülőgép megvásárlásáról írt alá megállapodást a brit European Aviation és az Etihad Airways.

Fotó: AIRportal.hu

Az első két példányt – köztük a speciális Formula 1 festésű A6-EHJ lajstromjelű Airbus A340-600-ast – már át is repülték az új tulajdonos bournemouth-i bázisára.

Az A6-EHJ-t (msn 933) január 17-én az Emirátusokból, az A6-EHK (msn 1030), szintén A340-600-ast pedig január 20-án a spanyolországi Teruel reptérről repülték át Bournemouthba a ch-aviation információi szerint.

Az European Aviation január 29-én kiadott rövid közleménye szerint a légitársaság összesen tíz darab A340-es átvételéről állapodott meg az Etihad Airways-szel.

A megállapodás szerint, az Etihad Airways flottájából 2017-ben kivont hét A340-600-as és három A340-500-as repülőgép kerül a brit céghez.

Még sok évig repülni fognak

 

A cég vezetője Trevor Whetter február közepén az ATW Online kérdésére közölte, hogy az Etihadtól átvett összes A340-esük repülni fog szándékaik szerint.

 

Két repülőgépet átalakíthatnak 100 utas szállítására képes executive-kategóriájú berendezéssel, ezeket vízszintes ággyá dönthető ülésekkel szerelnék fel.

 

Az ilyen repülőgépek népszerűek a zártkörű utazóklubok, luxus világ körüli utakat szervező cégek és sportcsapatok körében. Néhány luxushajó társaság is használ ilyen gépeket, hogy a vendégeket eljuttassa a kikötőkbe.

 

A többi repülőgépet másodlagos, feltörekvő légitársaságoknak adnák bérbe. A vezető kiemelte, hogy rendkívül jó állapotú, jól karbantartott és jó minőségű fedélzeti berendezéssel készült repülőgépekről van szó, melyeket 2008-2009-ben gyártottak, így még jó néhány évig repülhetnek. (Frissítés: 2018.02.18.)

Az European Aviation flottájában jelenleg néhány darab Boeing 737-300-as és -500-as teljesít szolgálatot.

A cég repülőgépek bérbeadásával, értékesítésével és charter járatokkal foglalkozik, de a brit repülőtéren több cég szakosodott repülőgépek alkatrészekre történő szétbontásával is.

Korábban a légitársaság több repülőgépet, köztük néhány ex-British Airways Boeing 747-est is megvásárolt, melyekkel többek közt Formula 1-es chartereket is repültek az European Aircharter cégük révén.

Fotó: AIRportal.hu