A augusztus 1-én sajtótájékoztató keretében mutatták be a Jat Airways utódjának szánt Air Serbia arculatát és magát az új márkát. Ez a nap nemcsak emiatt fordulópont a szerb nemzeti légitársaság történetében, hanem a tekintetben is, hogy az Etihad Airways 49%-os részesedése és a cég irányításának átvétele mostantól vált hivatalossá.

A csütörtöki bejelentéssel több pontra is fény derült az átalakítással kapcsolatban. Ami a finanszírozást illeti, az Abu Dhabi-i légitársaság és a szerb kormány is 40 millió dollárt invesztál az Air Serbia-ba, valamint további, fejenként 60 millió dolláros összeget adhat a cégnek a későbbiekben a kormányzat és az Etihad is.

Az Air Serbia, mint a Jat Airways utódja, 2013 októberében kezdheti meg működését. A légitársaság arculatáról is lehullt a lepel, amelyet egy szerb és arab emírségekbeli csapat alkotott meg. A hivatalos közlemény szerint a cél az volt, hogy az arculat „szakítson a múlttal, de a szerb hagyománnyal ne, valamint egy összetéveszthetetlen nemzeti identitást mutasson fel”.

A jelenlegi, tíz Boeing 737-300-asból álló flotta kivonásra kerül, melyeket rövid távon lízingelt keskenytörzsű repülőgépek fognak pótolni. A flottamodernizáció során rövidtávú megoldásként két bérelt Airbus A319-essel biztosítják a szükséges kapacitást, hosszabb távon pedig tíz új keskenytörzsű repülőgépet fog megrendelni az Air Serbia. A közlemény szerint ez a repülőgépek olyan modern és színvonalas belső kialakítást kapnak majd, melyek példa nélküliek a szerb nemzeti légitársaság eddigi történetében.

Az Air Serbia vezérigazgatója Dane Kondic ausztrál-szerb kettős állampolgárságú szakember lesz, aki több, mint 20 év szakmai tapasztalattal rendelkezik az utazási iparágban, és olyan légitársaságoknál szerzett tapasztalatot, mint a Sabre Airline vagy a Malaysian Airlines.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Korábban szerb források konkrétumként kezelték, hogy az októberi újraindulással számos új desztináció üzemeltetését is megkezdi az Air Serbia, amelyek között Budapest is szerepel. A hivatalos bejelentés ezzel kapcsolatban is megtörtént, így október 27-től valóban érkeznek az Air Serbia repülőgépei a Liszt Ferenc repülőtérre, méghozzá napi rendszerességgel.

Bár a jat.com foglalási rendszerében még nem található az útvonal, azonban az EX-YU Aviation hírportál már közölte a járatra vonatkozó időpontokat. Hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap 19:05-kor érkezik az ATR 72-es repülőgép Belgrádból, amely 19:35-kor száll fel a szerb főváros felé. A keddi, csütörtöki és szombati napokon reggel 8:05-kor landol Ferihegyen a járat, amely 8:35-kor már a Nikola Tesla repülőtér felé veszi az irányt.

Szakít a múlttal, de a hagyományokkal nem. Ezekkel a szavakkal harangozta be az Etihad és a szerb légitársaság vezetősége az új nemzeti légitársaság arculatát. (Forrás: EX-YU Aviation News)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!