Mivel nem sikerült eladnia az Airbus A380-asait, a Malaysia Airlines úgy döntött, hogy muszlim zarándoklatok kiszolgálását végezné, az óriásgépeket 700 üléssel berendezve.

Tárgyalásokat folytatott az Airbus vezetőségével a Malaysia Airlines vezérigazgatója, Peter Bellew, amelynek eredményeképp segítséget nyújtanak a légitársaság hat A380-asának átalakításához. Az atwonline.com cikke szerint a napokban lezárult megbeszéléseken kiderült, hogy akár négy-hat hét alatt berendezhetők az óriásgépek 700 utasra. Ezekkel muszlim zarándokokat szállítanának a világ számos pontjáról, más országokat is kiszolgálva, az iszlám szaúd-arábiai szent helyeire.

A maláj cég, miután az elmúlt évek pénzügyi kríziséből átstrukturálással igyekszik kilábalni, úgy döntött, hogy megválik A380-asaitól. Azonban nem sikerül túladnia a repülőkön, bár a hírek szerint Kínában is folytatott tárgyalásokat, mégsem kellettek senkinek az amúgy viszonylag fiatal gépek.

A minden eddiginél több ülőhellyel berendezett saját óriásgépei mellett más légitársaságoktól is átvennének használt A380-asokat
– közölte Peter Bellew vezérigazgató. A csak turista osztályú székek mellett egyébként imasarkok és más, a zarándokoknak szükséges berendezések is helyet kapnának a fedélzeten.

A cégvezető arról is beszélt, hogy számításuk szerint akár húsz ilyen gépre is lehet igény az üzletágban. E célra külön leánycég állhat fel, már ez év végén megkezdenék az értékesítést, de a saját engedélyekkel rendelkező vállalat 2018-ban kezdene működni – tette hozzá az igazgató. Ugyanis ekkor veszik át első A350-900-asaikat, amelyek az A380-asokat váltják majd a nagy távolságú járatokon.

Az egyik legfontosabb, Londonba közlekedő útvonalukat egyelőre csak az óriásgép képes teljesíteni, de a cég átstrukturálása, a flotta profiltisztítása után elég lesz kisebb típus is.

Bellew szerint a zarándoklatra alapítandó leánycégben tulajdonostárs lehet majd más üzemeltető, vagy akár gyártócég is, ő a hajtóműveket szállító Rolls-Royce-t nevezte meg.

A Malaysia Airlines rendelkezik a világ legnagyobb hangárjával Kuala Lumpurban, ahová teljes egészében két A380-as, valamint részben további egy óriásgép is befér. Jogosítással rendelkeznek C típusú karbantartási munkálatokra, valamint szimulátorképzésre is. Mindez a charterüzletágat támogathatná.

A vezérigazgató szerint az évente egyszeri, hatalmas tömeget – kétmillió muszlimot – megmozgató haddzs zarándoklat, illetve a különböző időszakokban is elvégezhető „kisebb” zarándoklat, az umra összességében évente nyolc hónapra nyújtana elfoglaltságot a leánycégnek. Ez ki is termelné az A380-asok éves működtetési költségét – tette hozzá.

A tervek szerint a zarándoklatokon túl szintén wet-lease (személyzettel együtt történő) konstrukcióban a gépeket bérbe adnák más légitársaságoknak olyan célra is, hogy azok pótolják a karbantartás miatt kieső kapacitásaikat.

Mindezen elképzeléseket segítheti, hogy Szaúd-Arábia – ahol az iszlám két legszentebb helye, Mekka és Medina városa található – betiltani szándékozik húsz évnél idősebb repülőgépek használatát a zarándoklatokhoz.

Így készült a Malaysia Airlines A380-asának festése

Forrás: Airbus