Korábbi hírünkkel egybehangzóan, a Qatar Airways Cargo ma hivatalosan is bejelentette, hogy 2016. október 7-től heti járatsűrűségét kettőről háromra növeli Doha és Budapest között, csupán alig több, mint félévnyi sikeres teherszállító járatüzemeltetést követően – közölte lapunkkal a Budapest Airport.
A nemzetközi trendek ellenére nő Ferihegy cargo-forgalma (2016.07.22.)
Az újabb, kizárólag teherszállító repülőgépjárat péntekenként közlekedik, míg a másik kettő csütörtökön és vasárnap.
Utóbbiakat a légitársaság Airbus A330-200F gépekkel teljesíti, amelyek jellemzően több mint 60 tonnányi légi áru szállítására képesek.
Bár erről a hivatalos közlemény nem tesz említést, a járatok továbbra is közbenső prágai leszállással közlekednek Budapest és Doha között, így az Airbus A330-200F repülőgépek raktér-kapacitása megoszlik a cseh és magyar piacok között.
A dedikált teherszállító gépek tovább növelik a Qatar Airways naponta közlekedő Airbus A320-as utasszállító gépei által biztosított meglévő raktér-kapacitást (ún. belly cargo).
Elégedett a cargo-üzletág teljesítményével a Budapest Airport
A 2016. januártól augusztusig terjedő időszakában a Budapest Airport 70 268 tonna légi árut kezelt.
Az előző év azonos időszakához viszonyítva ez 14,8%-os volumen-növekedést jelent, ami az európai piacon egyedülálló teljesítmény.
A Budapest Airport folyamatosan bővülő nemzetközi járathálózata révén szolgáltatásaival egyre jobban támogatja az export-orientált vállalatokat a kiválóan teljesítő magyar elektronikai ipar, műszeripar, autóipar, gyógyszeripar, és biotechnológia területén.