Az elmúlt év első fél évéhez képest 29 százalékkal nőtt a temesvári Traian Vuia nemzetközi repülőtér utasforgalma – közölte hétfőn a Nyugati Jelen napilap.

A repülőtér közlése szerint 2015 első hat hónapjában 427 ezer utas vette igénybe a temesvári légikikötő szolgáltatásait, míg a tavalyi azonos időszakban 331 ezer. A növekedés részben a járatok számának növekedésével magyarázható: 2015 első fél évében 5447 repülő használta a légi kikötőt, 12,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A temesvári repülőtér teherforgalma is 23 százalékkal növekedett, míg tavaly az első fél évben 920 tonnát, az idén 1137 tonnát fuvaroztak Temesvárról vagy Temesvárra.

A növekedés a pénzügyi adatokban is megmutatkozik, tíz százalékkal nőtt a repülőtér bevétele, a kiadásokat pedig 15 százalékkal sikerült csökkenteni a tavalyi év első feléhez képest. A légikikötő üzleti forgalma a tavalyi 2,8 millió euróról 3,1 millió euróra nőtt az első fél évben.

„A növekedési trend a tavalyi év végén kezdődött, és a nyár folyamán tovább fog nőni a repülőtér forgalma, a vakációs járatoknak köszönhetően, amelyeknek a száma szintén nőtt 2014 nyarához képest” – idézte a lap Daniel Idolut, a repülőtér igazgatóját.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A temesvári repülőtérről a Tarom, a Wizz Air és a Lufthansa működtet menetrend szerinti járatokat. Öt olaszországi, négy németországi, három spanyolországi városba, valamint Párizsba, Brüsszelbe és Londonba lehet Temesvárról repülni.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!