Megtörtént a legelső kereskedelmi forgalomba állt A380-as kivonása, a Singapore Airlines leállította az MSN003-as gyártási számú, 9V-SKA lajstromjelű példányát. A légitársaság öt régebbi óriásgépét adja vissza a lízingcégnek, helyette ugyanennyi vadonatújat vár az Airbustól.
Az idén októberben lesz tíz éve, hogy szolgálatba állt az Airbus kétszintes óriásgépe, az A380-as, méghozzá a Singapore Airlines flottájában: a legelső közforgalmi példány, az MSN003-as gyártási számú azonban már a betonon parkol, a légitársaság kivonta a forgalomból – írja az aero.de portál. A jól értesült, bár nem hivatalos szingapúri honlap, az SQTalk információira hivatkozva arról írnak:
a 9V-SKA lajstromjelű A380-as lízingszerződése június 12-én járt le, így június 11-én teljesítette utolsó menetrend szerinti járatát Londonból hazatérve.
Ez után a szingapúri reptér karbantartóbázisára vontatták, jelenleg ott áll. A flottainformációs oldalak szerint az MSN003 csaknem másfél évvel szolgálatba állása előtt, 2006 májusában teljesítette szűzfelszállását, így már 11 éves is elmúlt.
Mint ismert, legelső üzemeltetőként – de a további korai példányokat üzembe állító Emirates is így járt – több gyermekbetegséggel kellett megküzdenie a Singapore-nak. Többek között az elektromos rendszerek kábelei, a szárnyak bordázatán tapasztalt repedések igényeltek beavatkozást. Ezért, ahogy a német portál fogalmaz, az első néhány példány „egzotikusnak” minősül a különböző átalakítások miatt, és nagyobb odafigyelést igényelnek ezek a gépek a karbantartási oldalról is.
Idén októbertől a jövő év első feléig öt vadonatúj A380-as érkezik az Airbus-gyárból a Singapore Airlines-hoz, ezekkel az első öt régi példányt váltják le.
Ezzel lényegében megszabadulnak a nagyobb karbantartási igényű „ősgépektől”, hiszen a portál szerint a maradék 14 példányuk már a gyártósoron megkapta a szükséges javítócsomagokat.
Korábban, amint arról az AIRportal.hu is beszámolt róla, még csak három újról volt szó, ám a gyártósort figyelő portálok szerint valóban öt új gép gyártása zajlik (kettő már szinte teljesen el is készült). Emellett eddig négy régi példány kivonásáról volt szó, most pedig ötöt említenek.

Egyébként várhatóan a meglévő A380-asok kabinját is felfrissítik majd ezek megérkeztével, információk szerint például az első osztályt a fő fedélzetről az emeletre helyezi majd a Singapore.
Arról is írt az AIRportal.hu, hogy kétséges a most kivonás előtt álló A380-asok sorsa. Az Airbus sok ideje nem tudott új példányokat eladni, és kérdéses a használt gépek piaca ebben a szegmensben. Ugyanakkor a Singapore-gépek egyik tulajdonosa, a Dr. Peters Group lízingcég bizakodó, szerintük van érdeklődő, nem is egy.
De a vállalat nem zárja ki, hogy az ős-A380-asok közül egy vagy több a bontóban végezheti, ha nincs rá érdeklődő, mert alkatrészenként szép summát lehet „kivenni” belőlük, hiszen kevés a tartalék elem ezekhez a drága és viszonylag ritka gépekhez.
Az elég szűk órásgép-szegmens helyzete nem túl rózsás, mivel a két legnagyobb gyártó, a Boeing és maga az Airbus is egyre nagyobb kéthajtóműves típusokat fejleszt, amelyek bár teljes befogadóképességükben nem érik el az A380-ast, egy ülésre vetített költségükben hasonló, vagy kedvezőbb gazdasági mutatókkal üzemelhetnek.
Az Airbus elvetette ugyan a kétszintes óriás új generációs hajtóművekkel való felszerelését, de meghirdette az A380plus programot, ahogy az AIRportal.hu is tudósított róla. Ez új, nagyméretű winglettel, műszaki finomításokkal a hajtóművön és a sárkányon, valamint a kabin módosításával igyekszik még gazdaságosabbá tenni a típust.