Közvetlen légijárat megindításáról tárgyalt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára hétfőn Tunéziában.

Az államtitkár Tuniszból az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, több külügyminisztériumi vezetővel tárgyalt, és előadást tartott az ottani szakembereknek a külgazdasági és diplomáciai tárca összevonásának a tapasztalatairól és a kijavított hibákról, amit nagy érdeklődéssel fogadtak.

A közvetlen légijáratok beindítását az indokolja, hogy a korábbi heti két charter járat helyett ma már hetente öt repülőgépet töltenek meg a magyar turisták.*

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


Az érdeklődés növekedését a biztonsági helyzet is alátámasztja: az ottani hatóságok kézben tartják a dolgokat, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt egy évben nem volt a turisták ellen irányuló terrortámadás az észak-afrikai országban – tette hozzá.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Magyar Levente közlése szerint egy hét múlva hivatalos tunéziai küldöttség érkezik Budapestre a közvetlen légi összeköttetésről szóló megállapodás véglegesítésére.

Várhatóan a jövő évtől indulhatnak meg a Tunisair járatai a két ország között – mondta az államtitkár.

*Az államtitkár valószínűleg a tunéziai terrortámadások előtti állapotra gondolt – a szerk.