Hivatalosan is bemutatta a Lufthansa megújult arculatát, de nem kell még könnyes búcsút venni a tükörtojástól, a teljes géppark átfestésével 7 év alatt végeznek.

Az ikonikus, most száz éves daru 1965-óta díszíti a mai formájában a Lufthansa gépek függőleges vezérsíkját, a ma ismert arculatot pedig 1989-ben vezette be a német légitársaság. Úgy vélték, a száz éves évforduló alkalmából, a közel 30 éves formaterven ideje változtatni, ezért nem csak a gépek festését, hanem a komplett arculatot is lecserélték.

A dizájnerek összesen 6 féle kék színnel próbálkoztak, mire eljutottak a mostani sötétkékhez, betűtípusból pedig 53-at próbáltak ki. A teljes arculatból 800 különböző versenyzett egymással. A következő két évben 160 millió fedélzeti tárgyon (takarók, burkolatok, asztalok, tisztasági csomagok) cserélik le a régi arculatot az újra.

Voltak olyan tervek, hogy az u betű szár nélküli lesz, de a tervező szerint nem működött volna mindenhol, ezért elvetették. Összességében a változás alig észrevehető, ahogy a darun sem változtattak sokat, első ránézésre szinte semmit, a kézhez kapott grafikán látszik, hogy kecsesebb lett. Ahogy az is csak második blikkre tűnt fel, hogy a tervezők elhagyták a dupla gyűrűt a körből.

Carsten Spohr vezérigazgató azzal indokolta a váltást, hogy a világgal együtt a Lufthansa is megváltozott, sokkal modernebb és sikeresebb, mint korábban. A digitalizációval a Lufthansának is meg kell változnia, modernizálni kellett a megjelenést. Ezt reprezentálja a daru is amellett, hogy a tradíciót is jelképezi. Az arculat cseréje a Lufthansa korszerűbbé tételének egyik utolsó állomása.

A Boeing 747-esen bemutatott formaterv élőben nagyon letisztult és egységes arculatot sugall főleg a friss festés, a szürke has, valamint hajtóművek elhagyása és a királykék szín miatt, a fehér csík a függőleges vezérsík belépő élén egy apró, de nagyon szemrevaló formai trükk.

A sokak által hiányolt sárgát nem hagyja el teljesen a Lufthansa, a bejárat melletti „Wilkommen” felirat a gép törzsén sárga hátteret kapott. Emellett a sárga szín megmarad a beszállókártyákon, a légiutaskísérők sálján, a csoki is sárga csomagolást kap, illetve a beszállítókapuknál is lesz sárga betét, “szisztematikusan” fogják használni a színt arra, hogy elkapják az ember figyelmét, amikor kell. Carsten Spohr szerint több helyen jelenik majd meg a sárga, mint eddig.

A közösségi médiában megjelent kritikákra válaszul azt mondja a Lufthansa sajtóanyaga, hogy „eligazodási és megkülönböztető” funkciója lesz a továbbiakban a sárga színnek, jelentsen ez bármit is.

A belteret a Lufthansa nem kezdi el azonnal lecserélni, egyes elemeket például csak akkor terveznek kicserélni, ha eltörött, vagy elkopott. Így viszont a 280 gépes park teljes megújulása elég időigényes folyamat lesz. Idén 40 gépet öltöztetnek új köntösbe, mivel csak akkor végzik el a módosítást, ha a gépet egyébként is újra kellene festeni.

A Lufthansa, mint légitársaság arculatának cseréjével együtt a csoport formai elemei is megújulnak, ennek fő eleme, hogy a csoport arculatából eltűnt a daru és a nevet csupa nagybetűvel írják az új kék színnel.

Helyszíni mobilos közvetítésünk rögzített változata

Kapcsolódó cikkünk: http://airportal.hu/lufthansa-kek-az-uj-sarga/

Közzétette: AIRportal.hu – 2018. február 7.