Megkezdte az első új generációs hajtóművekkel felszerelt, keskenytörzsű corporate jet, egy ACJ320neo végszerelését az Airbus Hamburgban.

Az első ACJ320neo idén év végén áll forgalomba a brit Acropolis Aviation, majd nem sokkal később követi azt a második, melyet a svájci Comlux üzemeltet majd.

Miközben az A320neo-család kereskedelmi változataiból már több mint 300 repül világszerte, az üzleti jet változatok első példányait csak most kezdik összeszerelni.

Forrás: Airbus

Az ACJ320neo 25 utas szállítására berendezve akár 13 órás, több mint 11 ezer kilométeres utak megtételére is képes, az új generációs hajtóműveknek és sharkleteknek köszönhető a 15%-kal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztásnak. Az ACJ320neo gépekbe a hagyományos változatokhoz képest a raktér rovására kiegészítő üzemanyagtankot építettek be, valamint a gépek saját kinyitható lépcsővel is rendelkeznek.

Az ACJA320neo változatokból eddig összesen 9 darabra szerzett megrendelést az Airbus, köztük három ACJ319neo, és hat ACJ320neo repülőgépre.