A Qantas is bejelentkezik a világ leghosszabb járata címre: Sydney-ből Londonba repülnének közvetlenül 2022-től, ha az Airbus, vagy a Boeing ehhez tud megfelelő gépet építeni.

A Sydney és London közötti járat nem csak azért fontos a Qantasnak, mert a 20 órás, uszkve 17 ezer kilométeres útvonallal elég csúnyán rávernének nem csak a most a listát vezető Qatar Airways-re, de anyagilag is eléggé jövedelmező lehet. A Reuters hírügynökség úgy tudja, hogy 20 százalékos felárat is elkérhetnek majd az utasoktól.

A közvetlen járat ugyanis három órával rövidebb, mint a most dohai, hongkongi, szingapúri megállóval teljesítettek, a 20 százalék felár tehát már csak az időnyereség miatt is reális lehet, de ezzel a lépéssel a Qantas jól meg tudná különböztetni saját termékét a versenytársaiétól. Más kérdés, hogy az ausztrálok ezzel némileg alávágnának partnerüknek, az Emirates-nek, akikkel codeshare megállapodás keretében is közlekedtetnek járatot a két város között dubaji megállóval.

Az utasélmény fokozása érdekében a Qantas együttműködési megállapodást kötött a Charles Perkins Központtal, hogy olyan projekteket indítsanak, amely a jetlag hatás minimalizálására, fedélzeti testmozgással és a kabinberendezéssel kapcsolatos. Mindezt azért, hogy a 10 időzónán át tartó repülés a lehető legkellemesebb legyen.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az útvonal egyébként némiképp rendhagyó lesz, a tervek szerint London felé a sarki útvonalon fognak repülni a nyugati irányú helyett, mivel, bár hosszabb, a hátszél miatt gyorsabb haladást tesz lehetővé. Sydney felé viszont a jól bevált útvonalon repülnek majd.

Mindehhez viszont szükség van egy megfelelő repülőgépre, Alan Joyce vezérigazgató elmondása szerint eddig az A350-900ULR verzióját és a Boeing 777-8-asát tanulmányozták, de döntés még nem született. A légitársaság arra próbálja rávenni a cégeket, hogy építsenek olyan gépet, amivel megállás nélkül átrepülhető a távolság és 300 utast tudjon a fedélzetére venni.

Az A350-900ULR verziójából a Singapore Airlines berendelt hetet, de ezek 170 székes, főleg business osztályával nem érnek fel a Qantas elvárásaihoz.

A világ leghosszabb járatát ma a Qatar Airways üzemelteti, Aucklandból Dohába repülnek, a 14 500 kilométeres járatot Boeing 777-200LR-ekkel repülik. Szeptembertől az Air India fogja átvenni tőlük a stafétát, ekkor indult el a Delhi és Los Angeles közti járatuk egy másik, hosszabb, de időben rövidebb útvonalon.