Rekord töltöttséggel zárták a februárt az utasszállító gépek a világban a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai alapján, de az egyre magasabb kerozinárak visszavethetik a bővülés ütemét.

A montreáli székhelyű szövetség adatai szerint a kereskedelmi járatok februárban 80,4 százalékos átlagos töltöttséggel üzemeltek, amely 0,9 százalékponttal magasabb, mint az egy évvel korábbi, szintén rekordot jelentő 79,5 százalékos load factor.

A javuló adatok elsősorban annak köszönhetőek, hogy a világgazdaság élénkülési és a bizalmi indexek emelkedése megdobja a keresletet a légiutazás iránt, az utasszám növekedést pedig a légitársaságok visszafogott kapacitás-bővítéssel reagálják le.

A legjobb töltöttséggel, 82,1 százalékkal az ázsia-óceániai járatok üzemeltek az év második hónapjában, Európában 81,6, Dél-Amerikában 81,4 százalék volt a gépek átlagos kihasználtsága.

Az IATA közölte az áruforgalmi adatokat is, ezekből az olvasható ki, hogy a forgalom az év második hónapjában 2015 óta a leggyorsabb ütemben, 7,7 százalékkal nőtt. A cégek ennél kisebb mértékű kapacitásbővítést hajtottak végre, ezért folytatódhatott a 19 hónapja töretlen load factor emelkedés ebben a szektorban. Van még azonban hova fejlődni, mivel a járatok átlagosa kihasználtsága globálisa továbbra is alacsony: 44,4 százalék volt februárban.

Az IATA ugyan a gazdaság élénkülése okán mindkét szektorban a fejlődés jeleit látja, ugyanakkor az utasforgalomban az egyre növekvő kerozinárak, az áruforgalomban pedig az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború jelent veszélyt a bővülésre.