A német nemzeti légitársaság tegnap hozta nyilvánosságra, hogy 59 darab szélestörzsű repülőgéppel kívánja fejleszteni a flottáját. A megrendelés a két cégóriás, az Airbus és a Boeing között oszlik meg. A bejelentéssel együtt a Lufthansa hivatalosan is a Boeing 777-9X indító légitársasága lett, melyből összesen 34 darabot rendelt.

Az európai Airbus 25 darab A350-900-as repülőgépre tudhat biztos megrendelést. Az első gépek akár már 2016-ban szolgálatba állhatnak a cégnél. Az új gépek érkezésével párhuzamosan megkezdik a mára már magasabb költségek mellett üzemeltethető Boeing 747-400-as, valamint az öregebb Airbus A340-300-asok kivonását is a flottából.

Az üzlet összértéke listaárakkal számolva körülbelül 14 milliárd euró, mely egyben a német ipar történelmének egyik legnagyobb befektetése.

Az új gépek érkezése csak a Lufthansánál mintegy 13 000, míg a cég beszállítóinál és partnereinél további több ezer munkahely megmaradásáról fog gondoskodni – mondta el Christoph Franz a Lufthansa csoport vezérigazgatója.

Boeing 777-9X: A Lufthansa az első vásárló

Az amerikai repülőgépgyár az előértékesítést ugyan már négy hónapja megkezdte, de hivatalosan még nem jelentette be a 777X programot, ugyanakkor az már biztos, hogy a nagysikerű „triplahetes” nem marad utód nélkül. Az első megrendeléssel a Lufthansa büszkén mondhatja el magáról, hogy a Boeing gyárral közösen egy újabb repülőgép típusnak lesz az első üzembeállítója.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A mostani beruházás a legújabb, és leggazdaságosabb járművekbe tovább segíti a Lufthansa jelenlegi flottamodernizációs programját.

A fuvarozó gépparkja 107 darab szélestörzsű repülőgépből áll. A különböző típusok között megtalálható az Airbus A380-as, melyből 10 darab repül a légitársaság színeiben, továbbá 9 darab Boeing 747-8I is.

A legtöbb példányt az A330/A340-es családból üzemelteti a cég. Előbbiből 18, míg a négy hajtóműves típusból 48 darab teljesít szolgálatot, de még további 22 darab Boeing 747-400-as is a cég rendelkezésére áll.

A Lufthansa csoport leányvállalatai, mint például a Swiss 31, az Austrian Airlines pedig 12 darab hosszútávú járatok teljesítésére is alkalmas repülőgéppel rendelkezik.

A csoport márciusi rendelésével együtt a cég jelenleg 36 milliárdnyi eurót fektetett be összesen 295 darab vadonatúj repülőgépre, melyek várhatóan 2025-ig szolgálatba is fognak állni. Ez magában foglalja azt a 8 darab Boeing 777-300ER típusú utasszállítót is, melyet a Swiss légitársaság részére rendel, hogy a svájci nemzeti légitársaság le tudja cserélni korosodó és költséges Airbus A340-eseit.

A bejelentés inkább a Boeing részére meglepőbb, hiszen a Lufthansa utasszállító üzletága most először vásárol saját részére a Boeing 777-es típusából. (Grafika: Boeing Company)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!