Újabb fapados légitársaságot alapít az amerikai JetBlue atyja, az új cég 2021-ben indul majd és a szintén általa alapított brazil Azul fog ráhordani a járatokra.

David Neeleman a Skift szerint azt mondta, olyan szolgáltatásokat fog nyújtani az új légitársaságával, amelyet a többi versenytárs nem. Ennek része, hogy az Azul rá fog hordani a járatokra, bár az egyelőre nem világos, hogyan. A Moxy kódnév alatt futó légitársaság szerinte azért lehet más, mert teljesen más struktúrán alapul. “Mindezt azért, mert az Azul az enyém. Ráhordhatnak a járatokra, minden mást csinálhatnak Brazíliában, mert én irányítom a céget” – fogalmazott.

A repülőgépekkel kapcsolatban Neeleman megjegyezte, a JetBlue 60 darabot rendelt az A220-asból és további 60-ra van opciója, ezek 2025-ig érkezhetnek meg, ha lehívják az opciót. Ez lehet tehát a forrása a gépeknek, amelyeket akár teljesen sík ággyá alakítható, első osztályú üléseket is lehet telepíteni.

Forrás: Wikimedia commons

A cég üzemelési formájával kapcsolatban Neeleman azt mondta, nem szeretné tőszdére vinni a céget, mert nem akar privát befektetőkkel és tőkekezelőkkel bajlódni, magán cégként inkább megosztaná a pénzt a dolgozókkal.