Az International Airlines Group (IAG) 2050-re vállalta, hogy a teljes cégcsoport karbonsemlegesen működik, azaz hogy nettóban nem lesz szén-dioxid-kibocsátása.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint a British Airways, az Iberia, az Aer Lingus, a Vueling és a Level légitársaságok tulajdonosa azt közölte: olyan lépésekkel szeretnék eléni céljukat, mint például a karbonkibocsátás megváltása a British Airways belföldi járatain, amelyre 2020-től nyílhat lehetőség. Emellett a fenntartható forrásból származó alternatív üzemanyagokba szeretnének nagyobb összeget fektetni, a régebbi repülőgépeket pedig lecserélik hatékonyabban működő, kevesebb káros anyagot kibocsátó típusokra.

Forrás: Airbus

Willie Walsh, az IAG vezetője a hírügynökség szerint azt mondta, új repülőgépekbe és innovatív technológiákba fektetnek be a cég karbonlábnyomának csökkentése érdekében egy olyan iparágban, amelyben jelenleg nincs alternatívája az üzemanyagnak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a repülés egyelőre a fosszilis üzemanyagoktól függ, alapvető fontosságú tehát, hogy a kormányok támogassák a karbonkibocsátás csökkentését.

Szerinte ezt például azzal érhetnék el az állami vezetők, hogy az új technológiákba való befektetést támogatások formájában ösztönzik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Hozzáfűzte: a légiközlekedés a globális szén-dioxid-kibocsátás mindössze 2 százalékáért felelős, az IAG lépése pedig csak az egyik azon az úton, amely csökkentené az iparág emisszióját.

Az IAG a saját vállalásával Nagy Britannia azon céljához is hozzájárul, amely szerint az ország gazdaságában nettó karbonsemlegességet szeretne elérni szintén 2050-re, hogy sikerüljön a globális felmelegedés mértékét 1,5 fokon belül tartani.

Az Egyesült Királyságban az elmúlt időszakban több, a légiközlekedést érintő akcióval is igyekeztek a klímavédők felhívni a figyelmet az éghajlatváltozásra, az Extinction Rebellion többször is akciózott a Heathrow repülőtérnél, amelyet egy csoport illegális drónozással is megpróbált leállítani. A tüntetők szerint az olcsó és könnyen elérhető rövidtávú járatok további üzemeltetésével sem az IAG, sem az ország nem fogja tudni betartani vállalásait, és ennek az egész világra nézve súlyos következményei lesznek.